Sörözzünk!

Csehország a fővendége idén a IV. Budavári Sörfesztiválnak, amelyen csütörtöktől vasárnapig több mint kétszáz féle, magyar kézműves és ízesített sörkülönlegességet, valamint Magyarországon nem kapható csehországi söröket kóstolhatnak meg a látogatók.

A cseh és magyar sörök mellett belga, angol, ír, német, szlovák és holland sörrel találkozhatnak az érdeklődők a négy nap folyamán. A látogatók olyan izgalmas ízeket is kipróbálhatnak, mint a birsalmás, narancsos-korianderes, erdei gyümölcsös, banános, vagy a szilvás sör. 

A futball világbajnokság eseményeit óriáskivetítőkön lehet majd követni, de koncertekkel és további gasztronómiai csemegékkel is várják a vendégeket – mondta el Kurucz Dániel a program egyik főszervezője.

sör2

Az eseményen a nagy sörgyárak is részt vesznek és számos új terméket mutatnak be. Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke elmondta, hogy a nagy sörgyárak partnerként tekintenek a legkisebb sörfőzdére is, hiszen minden gyártónak azonos a célja: erősíteni a magyarországi sörkultúra fejlődését és minél szélesebb réteg számára megismertetni az egyre sokszínűbb hazai sörgasztronómiát. Hozzátette: ez az egyetlen olyan fesztivál, amelyen a magyar sörgyártók összes tagja részt vesz.

Az ízletes italok mellett különféle országok ételeiből is válogathatnak a helyszínre érkezők, az egyre népszerűbb almaborok kedvelőit pedig a Cider Ligetben várják. Zenei csemegékről a Boney M-ből ismert Sheyla Bonnick gondoskodik, a pénteki retro buliban fellép az Animal Cannibals, a HappyGang, és a Kozmix, szombaton a Majka&Curtis duó, vasárnap pedig Caramel ad koncertet. A vendégek a megszokott 4 deciliteres betétdíjas üvegkorsóban fogyaszthatják a minőségi italokat, de újdonságként 2 deciliteres kóstolópoharat is választhatnak.

Forrás: