Rózsák nyári metszése

A rózsák metszésének fő időszaka nyugalmi állapotukban van. Ez az időszak nagyjából december közepétől-március közepéig tart, amit az időjárás nagyban befolyásol.

A nyugalmi időszakból metszésre igazán a február vége-március közepe a legalkalmasabb.

De erről bővebben a rózsák nyugalmi állapotú metszésénél írok.

Második legjelentősebb metszési periódus a vegetációs időben történő metszés, azaz nyáron.

Ekkor a metszési célunk is többirányú lehet:

  • folyamatos virágzás biztosítása
  • túlburjánzott növény kordában tartása
  • egészségügyi
  • növény egyensúlyban tartása.

Van amikor mindegyik célt egyszerre kell megvalósítani, de van amikor csak az egyikre koncentrálunk. A kertekben járva azt tapasztalom, hogy többnyire csak a virágzás miatt metszik a rózsákat nyáron. Ez rövid távon célhoz vezet, mert a rózsa mindig hozza a virágát, de hosszú távon már a rózsatő idő előtti öregedését, kimerülését, egyensúlyi állapotának felborulását eredményezi.

tearózsa2

A rózsákat többféleképpen csoportosítja a szakirodalom. Metszésük szempontjából én a következő csoportosítást alkalmazom:

  • floribunda és nemes rózsák
  • többször nyíló bokorrózsák
  • egyszer nyíló bokorrózsák
  • kúszórózsák
  • talajtakaró rózsák
  • magas törzsű rózsák
  • kaszkádrózsák

Nézzük őket csoportonként.

Sajnos nem rendelkezem mindegyik csoportba tartozó rózsával, így képpel sem tudom illusztrálni őket, de nem is szükséges, hiszen a metszési alapelvek és technikák nagyon hasonlóak. A lényeges eltérésekre pedig úgyis kitérek.

Teahibridek és floribunda rózsák

A tearózsák 1867-ben Guillot által nemesített “La France” fajtával indultak világhódító útjukra. A világhódítás nem túlzás, mert nagy népszerűségnek örvendtek akkor is, és ma is.

 tearózsa

A tearózsák a következőkben hoztak újdonságot az addig ismert fajtákhoz képest:

  • alacsonyabb termetűek kb. 1 méter magasságúak
  • hangsúlyozottan felfelé törő merev hajtást, szárat nevelnek, ezért nagyon alkalmasak vágott virágnak
  • viráguk, de főként félig kinyílt bimbós állapotuk nagyon mutatós, kinyílva már kevésbé látványosak
  • színválasztékuk széles.

Virágzásuk folyamatos, egy száron csak egy virágot fejlesztenek. A folyamatos nyílás érdekében az elnyílt virágokat el kell távolítani, mégpedig az első erős, úgynevezett 5 levélkés levél fölött. Nagy biztonsággal ugyanis innen fejleszti a következő virágban záródó hajtását. Hosszú hajtást fejlesztő fajták esetében nem az első ötlevélkés fölött kell elvágni, hanem mélyebben, erről később bővebben.

Talán nem a legjobban sikerült képek, de jól látható rajtuk, hogy azok a levelek, amelyek hónaljából előtörnek a hajtások öt levélkéből állnak. Azaz egy levéltengelyen öt levélke helyezkedik el. Látható, hogy metszés nélkül is innen törnek elő a hajtások, de amíg metszéssel szabályozni tudjuk, hogy hány ilyen hajtásunk legyen és azok milyen magasságban induljanak, addig metszés nélkül a növény maga alakítja ezeket a tényezőket.

A metszési felület a rügytől ellentétes irányba lejt, és a rügy fölött mintegy 1-1,5 centis csonk van. Erre azért van szükség, mert a hajtást kezdeti, nagyon sérülékeny stádiumában védi a fizikai behatásoktól.

Metszési felület

A tearózsák, vagy más néven teahibrid rózsák viszonylag hosszú egyenes hajtás végén hozzák a virágot. Ha a metszésnél nem vágjuk vissza őket eléggé, akkor őszre akár több métert is meghaladó magas rózsatövünk lesz. A rózsa egyensúlya, statikája így felbomlik, ezért metszéskor mélyebben kell a hajtást elvágnunk.

Azt tudjuk, hogy az ötös levélkéjű levelek hónaljából fejleszt virágzó hajtást. Ezért megkeressük felülről a legelső ilyen levelet, majd a hajtás hosszától függő mélységben vágjuk vissza. Mégis milyen mélyen? Erre nagyon nehéz így látatlanba iránymutatást adni. Nagyban függ a rózsa erejétől, egészségi állapotától, hajtásainak számától.

De feltételezve az átlagos állapotot:

  • ha a hajtás hossza 30-50 centi közötti, akkor a felső 1/3-át vágjuk le
  • ha a hajtás 50-70 centi hosszú, akkor a felső 40-45 %-át vágjuk le
  • ha a hajtás hossza 70-100 centi hosszú, akkor a felső 50-60 %-át távolítsuk el
  • ha a hajtás meghaladja a 100 centit, akkor a felső 60-70 %-át metsszük le.

Fontos, hogy a hajtás hosszát, ne a tövétől nézzük, hanem az előző metszés helyétől, tehát az adott virágos hajtás tényleges hosszát vegyük számításba, ne pedig az egész tő magasságát.

A képen látható, hogy a korábbi metszés fölött milyen hosszú új hajtást hozott. Gondoljunk bele, hogy egy év alatt három emelet rakódik egymásra. Ezzel elérheti a több méteres magasságot is.

Nyári metszésnél is távolítsuk el a beteg, sérült, vagy épen útban lévő hajtásokat is. A metszési sebeket kezeljük fasebkezelő szerrel.

A cikk későbbi részeiben foglalkozom a többi csoport metszésével is, valamint a metszés egyik legfontosabb eszközével a metszőollóval is.

Forrás: