Programajánló – Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

Szombaton kezdődik Székesfehérváron a Koronázási Ünnepi Játékok: az idei szertartásjáték három előadása Szent László életéről és legendáiról szól.

Az idei szertartásjáték a tavalyi gerincére épül, hiszen a koronázási szertartás szövege és mozzanatai évszázadokig nem változtak – mondta Szikora János rendező a keddi sajtópróbán. Újdonságnak nevezte, hogy a szertartás ürügyén liturgikus királylegendát állítanak színpadra, amelyet évről évre meg kívánnak ismételni. Reményei szerint a legendák majd egy nagy eposszá nőve, színházi darabként tárják a közönség elé a történelmi múltat.

Az előadás a történelmet szerető embereknek szól – vélekedett Cser-Palkovics András polgármester, aki kiemelte: a Királyi Napok újragondolásával az volt a céljuk, hogy a történelmi felelősséget felvállalja a város és kimondja: Székesfehérváron kell megrendezni a szertartásjátékot.

fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A koronázási szertartásjáték főbb szerepeit Makranczi Zalán (László), Mihályi Győző (szertartásmester) és Blaskó Péter (koronázó érsek) játssza. Közreműködik az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Vegyeskar, a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara, a Nagyváradi Szent László Gimnázium Gyermekkórusa, az Alba Regia Táncegyüttes, a Nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes.

A hetvenperces előadást Szikora János rendezte, a szövegkönyvet eredeti források alapján Matuz Jánossal közösen készítette. A zenét Horváth Károly szerezte, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a látványért Szendrényi Éva felel, míg a koreográfus Horváth Csaba és Majoros Róbert volt.

Az augusztus 16. és 19. között másodszor megrendezendő összművészeti rendezvénysorozat részeként augusztus 14-től este Székesfehérvár Fő utcájának falain Európa legnagyobb mozgó, történelmi képregénye lesz látható. A Képes Krónika képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be László király legendáriumát mintegy 1200 négyzetméteren.

A fesztivál szereplői között lesznek ezúttal is a történelmi alakokat megformáló óriásbábok. Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész rajzai alapján, Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező szakmai vezetésével, székesfehérvári diákok közreműködésével készítettek öt új történelmi alakot, így a tavaly bemutatkozott István, Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik közel öt méter magas óriásbábjai mellé csatlakozik László, I. Géza, Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon.

Forrás: