Nemzetközi hurkafesztivált rendeznek Tápiószentmártonban

A falusi disznótor hangulatát idézi fel szombaton Tápiószentmártonban a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál – mondta el a Pest megyei település polgármestere.

A nagy megméretésbe 50 csapat nevezett be, közöttük most első alkalommal bolgár és csángó versenyzők, akik a hazai, a szlovák és délvidéki vetélytársakkal küzdenek meg a díjakért.
Minden csapat öt kiló sertéshúst, három kiló rizst és 20 méter hosszú sertésbelet kap az induláshoz. Az alapanyagokat aztán ki-ki saját fűszereivel, saját ízlésének megfelelően megdolgozva abálhat, süthet ki hurkát.

A véresek és májasok mellett a különlegességek kategóriájában gombás, tarhonyás, bazsalikomos, mazsolás, kapormagos hurkák is készülnek, a csángó csapat tagjai pedig Tóth János polgármester szerint elmondták: borsikafűvel ízesített hurkával pályáznak az elsőségre. A zsűri az íz, az illat és a tálalás módja alapján dönti el, melyik “disznóság” lesz a legkiválóbb.
Bacskai-Hurka-es-Kolbaszfesztival-1038-14090-640x2560

A hurkatöltés része a háromnapos Márton-napi ünnepségsorozatnak, amely pénteken a Tápió-Expo megnyitásával veszi kezdetét – mondta el Turi Istvánné szervező. E rendezvényen a környékbeli húsz település termékei mutatkoznak be, cukrászok, borászok, állítják fel standjaikat.

A kulturális program keretében helytörténeti kiállítás nyílik, néptáncosok lépnek fel, megrendezik a fiatalok-öregek találkozóját és lesz örömzene. Fellép egyebek között a Csík Zenekar és a helyi Borvirág együttes, emellett kirakodóvásár is színesíti a programot, amely vasárnap az újbor ünneplésével zárul.

Forrás: