Menő libegők, amiket télen is meglátogathatsz

Lógatod a lábad, nézed a tájat, és hálát adsz azért, hogy soha életedben nem volt tériszonyod. Cserébe olyan élményben lehet részed, amit a madarak is megirigyelnének, ha tudnák, hogy Budapesten, Sátoraljaújhelyen, Eplényben és Lillafüreden szárnyak nélkül is lehet boldogulni ég és föld között.

1. A sebesség, amit értékelünk a főváros felett – Zugligeti libegő, Budapest
Budapest felett libegni még annak is kedve támad, aki a háta közepére kíván minden szerkezetet, ami a levegőbe emelkedik. Egészen pontosan 1970. augusztus 20-a óta van erre lehetőség a beszédes elnevezésű libegőn, amelynek alsó szakasza Zugligeten, felső állomása a János-hegyet a Normafával összekötő Hármaskút-tetőn található.

Fotó: Gulyás Attila, bkv.hu

Az 1040 méter hosszú drótkötélpályán 262 méter szintkülönbséget lehet leküzdeni a 101 szék valamelyikében ücsörögve, miközben 4 km/h-s sebesség mellett gyönyörködhetsz például a János-hegy erdőiben, a zugligeti villákban vagy a Hármashatár-hegyben. A kötelet 8-10 szeres biztonsággal tervezték meg, tekintettel a kábelt érő, előre nem látható, lökésszerű igénybevételre. A pályát 2010-ben felújították, a drótkötélpályán karbantartási munkákat végeztek. Annak idején egy útra öt, oda-vissza hét forintot kellett fizetni a lebegős élményért, ma már a tarifa egy picit magasabb, de az élmény megéri, főleg ha az ücsörgésen és nézelődésen kívül talpalni is szeretsz, mert a környéken remek, az állóképességednek megfelelő túrákat lehet tenni.
Nyitvatartás: a libegő egész évben folyamatosan közlekedik, december 24-én zárva van.
Bővebb infó: bkv.hu

A Turist Magazin ajánlja

A felső állomásról egy meredek sétával az Erzsébet-kilátóra lehet jutni, de a Tündér-szikla is megér egy kiruccanást, amely a zugligeti állomástól néhány perces túrával érhető el.

Tudtad?

Az eltelt évtizedekben több terv is született további kötélpályák építéséről a fővárosban és környékén. Ilyen volt például a Gellért-hegyi kötélpálya, amelyet a Citadella tövébe álmodtak a tervezők, és a lenti állomása a Döbrentei térnél lett volna, egy másik elgondolás szerint pedig a Belgrád rakparton lehetett volna felszállni. Egy elképzelés szerint a Hűvösvölgy–Hármashatár-hegy és a Hármashatár-hegy–Bécsi út autóbusz-végállomás között is létesült volna kötélpálya, ahogy a farkasréti villamos-végállomás és az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) széchenyi-hegyi végállomása között is lehetett volna libegni.

2. Zempléni mozizás 14 méter magasan – Magas-hegyi libegő, Sátoraljaújhely

A Zempléni-hegység vonulataival nem nagyon lehet betelni, főleg akkor, ha már egyszer az életben nézelődtél pl. a füzéri vár megújult alsó bástyájáról.Sátoraljaújhelyen azonban egészen más perspektívából gyönyörködhetsz a lankákban Magyarország leghosszabb ülőszékes libegőjéből.

Fotó: Gulyás Attila, Zempléni Kalandpark

A különleges élménnyel kecsegtető pálya hossza több mint 1300 méter, a tengerszint feletti magassága 250–480 méter, és rajtad kívül még 199 utast tud szállítani egy időben, 14 méterrel a föld felett. A végállomáson egy többszintes kilátóból fentről csodálhatod meg Sátoraljaújhelyt és a környező vidéket. A libegő középső és végállomása között a téli hónapokban rendszeresen karbantartott lesiklópálya működik, további két sífelvonó és egy biztonságos szánkópálya várja a látogatókat.

Akiknek nem elég a hegyekből és a panorámából, de a jó levegő helyett fedett helyen folytatnák a nézelődést, azoknak a Magas-hegyet a Szár-heggyel összekötő, zárt kabinos kötélpálya tesz a kedvükre, amely „Dongó” néven írta be magát a hazai felvonók történetébe.

Fotó: Zempléni Kalandpark

Az 1036 méter hosszú pályán 152 méteres magasságban közlekedik a kabinok, amelyek mindegyike egyszerre hat fő szállítására alkalmas.



Nyitvatartás:
mindennap 09.00 – 16.00 óráig. Pénztárzárás (utolsó jegy kiadása): 15.30 órakor (libegőre teljes retúrjegy, kabinos kötélpályára, kalandtúrára és az átcsúszópályára jegyek csak 15.00-ig válthatók).
Bővebb infó: zemplenkalandpark.hu

A Turista Magazin ajánlja

A kilátóból számos jelzett turistaúton lehet felfedezni a környéket. Gyakorlat és előképzettség nélkül például a hegy északi oldalán, a piros háromszög jelzését követve érdemes kirándulni egyet az 1. sípályát keresztezve, majd a 2. sípályát érintve. Ennek a rövid túrának (alig 1 km) a végén a Dobogóra érkezhetsz. A zöld jelzést követve egy 3 km-es túrát tehetsz a környéken.

3. Az ország egyetlen négyülésese – Szent Sólyom libegő, Eplény
Nem tudjuk, hogy a hírhedt bakonyi betyárok annak idején igénybe vették volna-e a Bakonyra egyedülálló kilátást nyújtó felvonót, de az biztos, hogy kedvelt kocsmájuk, a Kökényesi csárda az ország egyik legmodernebb síterepének otthont adó Eplény határában állt.

Fotó: Facebook

Te azonban ne hagyd ki a programodból a 800 méter hosszú, 176 méter szintkülönbséget leküzdő libegőt, amely nyáron kb. 500–600 főt szállít naponta, míg a téli szezonban akár 2400 ember is igénybe veszi a kötélpályát. A felvonó a Malom-völgyből indul, és a 8 méter magas Ámos-hegyi kilátóig szállítja a jó levegőre, s panorámára, télen pedig a síelés élményére vágyó utasokat.
Nyitva tartás: A libegő májustól augusztus végéig üzemel, ősszel zárva tart, december elejétől (nyitás időjárástól függően) március végéig pedig sífelvonóként vehető igénybe. A téli, forgalmas napokon gyalogosokat nem engednek fel a felvonóra (pl. a két ünnep között), de a többi napon fel lehet rá ülni. A részletekről a honlapon tájékozódhatsz.
Bővebb infó:
nyáron: bringarena.com
télen: siarena.hu

A Turista Magazin ajánlja

Eplényt a libegőzés és a síelés élményén kívül a 2003-ban átadott Ámos-hegyi Pihenőerdő teszi még vonzóbb kiránduló célponttá. Az itt található tanösvény hossza 7700 méter, és két, egymástól függetlenül is bejárható szakaszból (3590 m, illetve 4180 m) áll.

4. Vadonatúj és levesz a lábadról – Lillafüredi libegő

Aki egész életében arra vágyott, hogy Lillafüredet a képeslapok helyett élőben, felülről is megcsodálja, annak jó hírünk van: kora tavasszal már libeghet is a Lillafüred és a Jávor-hegy között kifeszített, 1000 méter hosszú, 2015 telén átadott kötélpályán.

Fotó: MTI, Vajda János

A drótkötélpálya mellett kialakítottak egy rollerösvényt, illetve a hegytetőn egy Oxigén névre keresztelt túraútvonalat is.
A pazar magaslati panorámáért felelős libegőről itt írtunk bővebben.


Forrás: Turistamagazin