Kirándulás tipp: Ismerjük meg a lebegő falut!

Bokod óriási hírnévre tett szert, ugyanis fotók ezrei örökítik meg az itteni tóra épült, cölöpön álló házakat. A Komárom-Esztergom megyében található község igazi ékszerdoboza hazánknak!

Bokod nem csak a “lebegő” házikók miatt különleges, ugyanis a tó vize télen sem fagy be a közeli erőmű által termelt hő miatt. A horgászok nagy örömére így egész évben alkalmas a pecázásra.

Nem csak ez számít azonban nevezetességnek és hírességnek a községben, ugyanis Bokodtól csaknem 8 km-re az erdőben megbújva található a régi bencés apátság, a vértesszentkereszti apátság romja is.

Bokod szépségére pedig már a magyar sztárok is felfigyeltek, erre pedig legfőbb példa az, hogy Kállay Saunders András 2014 nyarán itt forgatta egyik klippjét, amely a Juliet címet viseli.

Anno még a Bing  is felfigyelt Bokod horgászházaira. 2013 november 8-ai háttérképe például Magyarország egy szeletét elevenítette meg, ám akkor még nem a jól ismert turistalátványosságok közé tartozott a bokodi tó (hála a tó interneten befutott “karrierjének”, ezt ma már nem biztos, hogy elmondhatjuk). A Bing által választott kép ráadásul nem is mindennapi hangulatban mutatta meg ezt a hazai gyöngyszemet:

Nyári kirándulásnak ez a hely minden bizonnyal megér egy misét!

 

Pozitív Nap

Fotók: eyehearttravel.com, tumblr.com, deviantart.com, pixdaus.com

Forrás:


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.