Japánkert, a harmónia garantálva

Japán a harmónia és a nyugalom birodalma, a japán kertek a meditáció színhelyei. Egy japán közmondás szerint “Boldog az, akinek keze tele van virággal.”

napiotthon_doboz4 A legfontosabb különbség az európai és a távol-keleti kultúra között, hogy míg ők a természetet figyelik, és annak tapasztalatait alkalmazzák a kertjükben, az európai kertkultúrában inkább az ember természetfeletti hatalma érzékelhető. Fontos a természetes jelleg megőrzése.
A kertek központi eleme a víz, amely a tisztaságot jelképezi. Használjunk erre vonatkozó jelképeket, de soha ne olyat, amit a természet önmagától nem hozna létre. Elképzelhetetlenek a négyszögletes tavak, a szökőkutak. A víz mellett jellemző még a sok köves felület. A sziklák a hegyeket, a kerti tó a tengereket mintázza.
Míg a kövek a változatlanságot testesítik meg, addig a növények az évszakok múlását jelzik. Egyszerre több tucat növényt ültetnünk ugyancsak természetellenes.  Ne feledkezzünk meg a feng-shui művészetéről sem, az ember és környezete egyensúlyának megteremtéséről, aminek célja a harmonikusabb élet biztosítása számunkra. Ehhez nyújtanak segítséget a szépen elrendezett növények, fák, alakfák, bonsaik.
A legtöbb ember hallott már róla mégis komoly fogalomzavarokkal találkozhatunk. A bonsai nem speciális magból nevelt növény, hanem szép és különleges formájú fa, kis tálban. Nevelésükhöz rengeteg idő és türelem szükséges. Magyarországon nyírfa, szivarfa, júdásfa, díszgalagonya, liliomfa, és a bordó levelű cseresznyeszilva javasolt. Az összképet a fák határozzák meg, nem az egynyárik, díszcserjék és színpompás évelők.

Ezt a kertépítészeti stílust Magyarországon csak jelentős ráfordításokkal valósíthatjuk meg. Hazánkban csupán arra törekedhetünk, hogy japán hatású kertet alkossunk. Megismerkedhetünk viszont a japánkertek alapjaival, ha felkeressük a Margitszigetet vagy belépőjegyet vásárolunk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: