A lopáskárok a lakásoknál tavaly megközelítették a 2,4 milliárd forintot

Tavaly a magyarországi biztosítók csaknem 2,4 milliárd forintot fizettek ki a lakástulajdonosoknak lopásból eredő károk miatt, holott az ilyen károk gondossággal nagyrészt megelőzhetők lennének – hívta fel a figyelmet az Aegon Magyarország biztosító.

A múlt év végi adatok alapján a teljes lakásállomány 72 százaléka, több mint 3 millió lakás volt biztosított. Ebből a piacnak 99 milliárd forint díjbevétele keletkezett, míg a kárráfordítás 39 milliárdot tett ki, ez mintegy 660 ezer kárból keletkezett. 

Az Aegon piacvezető lakásbiztosító reprezentatívnak tekinthető adatai szerint tavaly a bejelentések bő egyharmadát meteorológiai károk miatt tették a lakástulajdonosok, a lopásból eredő károk pedig hat százalékkal részesedtek. Eszerint a lopáskárokra a kifizetés megközelítette a 2,4 milliárd forintot

A biztosító arra hívta fel a figyelmet, hogy szakértői becslések szerint a lakásvagyont ért károk legalább 70 százaléka odafigyeléssel és kis anyagi ráfordítással megelőzhető lenne.

lakás

Az Aegon Magyarország a kármegelőzést segítő információk minél szélesebb körű terjesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá négy szervezettel.

Az aláírók között volt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A szervezetek közös tájékoztató kampányt indítanak online felületeken, amely egyebek mellett a karmegelozes.hu honlapon lesz elérhető.

Forrás: