Nagyon nem mindegy, hogy a 30-40 éves nők mit szednek fejfájásra

A fejfájás kellemetlen, és a legtöbb ember számára egy tabletta enyhítheti a fájdalmat. A 30-as és 40-es éveikben járó nőket azonban óva intik attól, hogy vény nélkül kapható gyógyszereket szedjenek, hogy megszabaduljanak a fejfájásuktól.

A legtöbb fejfájás magától elmúlik, és általában nem utal semmi komolyra.

De a fejfájás tartós lehet, és a tanulmányok szerint az emberek mintegy 52 százaléka rendszeresen szenved tőle. Sokan szenvednek migréntől és feszültség okozta fejfájástól is, a 2013-as Global Burden of Disease Study -ban  megjelent tanulmány szerint a migrén egyike annak a nyolc krónikus betegségnek, amely világszerte a lakosság több mint 10 százalékát érinti. Minden öt nőből egy, és körülbelül minden 15. férfi migrénnel küzd.

Fotó: 123rf.com

A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy ezeket a fejfájásokat és migréneket pontosan az okozhatja, amit sokan szednek, hogy megszabaduljanak tőlük: a fájdalomcsillapítók.

Dr. Mark Porter elmondta, hogy a jelenséget “gyógyszer-túladagolás okozta fejfájásként” (medication-overuse headache, MOH) ismerik, és bár bár bárkinél előfordulhat, szerinte a 30-as és 40-es éveikben járó nőknél a leggyakoribb.

Ide tartozik az olyan gyakori fájdalomcsillapítók használata, mint az ibuprofen, a paracetamol és a kodein. Ezek egyszerre enyhíthetik és okozhatják a fejfájást, sok szenvedőnél súlyosbítva a tüneteket.

“A klasszikus történet az, amikor valaki elkezd paracetamolt szedni egy alkalmi feszültség okozta fejfájásra vagy migrénre, és végül már szinte minden nap szüksége lesz rá. A fejfájás jellemzően ébredés után jelentkezik, és kezdetben a szervezet jól reagál a fájdalomcsillapítókra, de ez jótékony hatás hamar elmúlik, így az illető újabb tablettákat kénytelen beszedni” – magyarázta.

Foto:123rf.com

Porter hozzátette, hogy a MOH vélhetően az agy kémiájára vezethető vissza, és olyan állapotokhoz kapcsolódik, mint a depresszió és a szorongás.

Azt is kifejtette, hogy az állapot lehet genetikai eredetű – de hozzátette, hogy bármi is legyen a fejfájás oka, a fájdalomcsillapítók abbahagyása végül a fejfájás javulásához vezet.

Hozzátette: “Az első néhány hét nehéz lehet. Ha az illető rendszeresen (sok esetben naponta) szed paracetamolt, ibuprofent vagy szumatriptán típusú gyógyszereket migrénre, akkor a fejfájás a fájdalomcsillapítók elvonása utáni első három hétben valószínűleg még megmarad, de utána javulni fog.

Ha valaki sok fájdalomcsillapítót szed, akkor fokozatosan kell leszoktatnia szervezetét róla.

Azoknak, akiknek rendszeresen fáj a fejük inkább az alternatív terápiát érdemes fontolóra venni, például alacsony dózisú antidepresszánsokat vagy béta-blokkolókat. A szorongással és a depresszióval is foglalkozni kell, mivel ezek az állapotok fejfájást válthatnak ki.

Figyelmeztető jelek


A legtöbb ember számára a fejfájás semmi okot nem ad az aggodalomra, és Porter szerint a fájdalomcsillapítókról való leszokás segít a rendszeresen jelentkező fejfájás megszűnésében. Hozzátette azonban azt is, hogy a gyakori fejfájás valami sokkal baljósabb jel lehet, mint például a koponyán belüli megnövekedett nyomás és az agydaganat. Ezért ha lázzal, súlyvesztéssel és izomfájdalmakkal együtt jelentkezik a fejfájás, érdemes felkeresni a háziorvosunkat.

Az 50 évesnél idősebbek olyan fejfájást tapasztalnak, amely hirtelen jelentkezik, vagy amelyet köhögés súlyosbít, szintén orvoshoz kell fordulniuk. A fejfájásra hajlamosak számára Porter szerint a legjobb elkerülni a kodeint, mert ez a  hatóanyag hosszútávon az, ami leginkább fokozza a tüneteket. 

Forrás: Napidoktor.hu