Újra kitört a járvány, tömegesen betegednek meg a gyermekek

Naponta átlagosan 80-100 kiskorú fordul meg a háziorvosi praxisokban Magyarországon, ami azt jelenti, hogy jelenleg már influenzajárvány zajlik Magyarországon – ezt mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádiónak.

A szakértő azt mondta, hogy az omikron-variáns hulláma január végéig többé-kevésbé lecsengett, de ez sem hozott enyhülést, mivel helyette az influenzás esetek száma nőtt meg. Ráadásul a vírusfertőzésekre gyakran rátelepszenek más bakteriális fertőzések is, ezért sokszor súlyosabb szövődmények – gégegyulladás, középfülgyulladás, mandulagyulladás – is kialakulnak a gyermekeknél – számol be az Index.

Havasi Katalin hozzátette: napjainkban már olyan szintet ért el az influenza, hogy naponta 80-100 gyermeket fogadnak praxisonként, miközben egy járványmentes időszakban legfeljebb 20-30 eset szokott jelentkezni – magyarázta a szakértő.

Hozzátette azt is, hogy az influenza esetében gyakran nagy riadalmat vált ki az, hogy

magas, 39-40°C-os láza lesz egy gyermeknek, miközben az előző napon még teljesen panasz- és tünetmentes volt.

“Ezután a következő „ijesztő” tünet – az első napokban még száraz – köhögés szokott lenni. Utána, pár nap elteltével elindul a váladékozás, vagyis a „hurutos [idő]szak”, amikor már hallhatóan felszakadozik a köhögés. Ez utóbbi hangzásra rémes ugyan, de valójában már a gyógyulás felé vezető utat jelzi” – fogalmazott a gyermekorvos.

Havasi Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy az influenza egyik legsúlyosabb szövődménye a gégegyulladás egyik fajtája, a gégefedő gyulladása lehet. Erre akkor lehet gyanakodni, ha a magas lázat nem sikerül lecsillapítani, vagy ha mégis múlik, akkor a gyerek általános rossz állapota megmarad, nehezen nyel és kap levegőt. A szakértő kiemelte: a gégefedő-gyulladás mindenképpen sürgős orvosi beavatkozást igényel.

Olvasd el ezt is!

Berobbant az influenza is – A COVID-dal együtt mindenkit lesöpör?

Forrás: https://napidoktor.hu/index