Megnégyszereződtek a gyógyszerigények a normál forgalomhoz képest

Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben – közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit.

Fotó: 123rf.com

A kamarai elnök hangsúlyozta: a gyógyszertárak helytállnak a koronavírus okozta nehéz helyzetben is.

Hankó Zoltán a gyógyszertárak ellátásával kapcsolatban elmondta, hogy naponta egyeztet a nagykereskedőkkel, akik – ugyan nem mindig a rendeléssel azonos mennyiségben, de – jelenleg már folyamatosan tudnak szállítani a gyógyszertáraknak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index