italoskarton.hu

Tíz darab kiürült tejes vagy gyümölcsleves kartondobozért cserébe ingyenes gyermekbelépőt kapnak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogatók szeptember 10-én és 11-én.

A dobozokat az állatkert főbejáratánál létesített ideiglenes gyűjtőponton veszik át. Az érdeklődők a helyszínen azt is megtudhatják, hogy az italos kartondobozokat hová, melyik gyűjtőedénybe kell bedobni ahhoz, hogy újrahasznosításukkal ismét papírtermék készülhessen belőlük.

7j63b7me24

A Vidám Doboz Napok elnevezésű akcióval az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés a fővárosi intézménnyel összefogva arra hívja fel a figyelmet, hogy az italos kartondobozok – mivel anyaguk több mint 75 százalékban papír – szelektíven gyűjthetők és hasznosíthatók – közölte a program kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

Az újra körforgásba kerülő karton nyersanyagából számtalan termék készülhet, egyebek mellett jegyzetfüzetek, kartondobozok, higiéniai papíreszközök. Az akció részleteiről az www.italoskarton.hu oldalon tájékozódhat a közönség.

Forrás:


Egy válasz

  1. Dr. Blazsek József

    Érdeklődve hallgattam a JAZZY Rádió Millás-reggeli riportot. Lenne egy javaslatom a szelektív gyűjtés hatásosságának és mértékének javítására:
    Törvényileg legyen kötelező a göngyölegeken (dobozok, flakonok, stb) az ELŐÁLLÍTÓNAK FELTÜNTETNI, hogy mely hulladék-gyüjtési szisztémába (szelektív edény, szelektív gyűjtés) tartozik ! Így a felhasználó már a vásárlásnál láthatja, hogy milyen feladata lesz a hulladék rendezésével !!
    Csak ezzel lehet magasabb szintre jutnunk !! Addig nagyon sok tanakodással járó ‘extra agyműködés”-t igénylő feladat ami sok háztartásban nem áll rendelkezésre !