Ismét segítenek orvosaink Erdélyben

Május 9-től újra megkezdte munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja, melynek tagjai évente kétszer utaznak a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor és gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Az NGYSZ gyermek-neurológusa ezen túlmenően folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.

Idén májusban 31 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Bánkfalvára, Zetelakára, Gyimesbükkre, Hidegségbe, Csíkmenaságba, Székelyvarságba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el.

Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus,  gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, gyermek urológus, ortopéd műszerész mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek  vesznek részt.

vizsgalat_erdely3

A korábbi évekhez hasonlóan a Gyermekmentő mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek. A májusi úton a fogorvosok különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az egyhetes körúthoz. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. 2014-ben közel 800 nőgyógyászati szűrést végeztek.

A nőgyógyászati szűrőkamion fenntartását a Waberer’s Zrt. biztosítja, ők végzik a műszaki karbantartást, szervízelést is.

Az orvos-csoport látogatásával egy időben idén is sor kerül a hagyományos erdélyi gyermek és ifjúsági focikupára Csíkszentdomokoson, melyet a korábbi években a legendás Aranycsapat utolsó tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezetett. Az ő tiszteletére a sporteseményt ezentúl Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupának nevezik. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Gyermekmentő Szolgálat vendégül látja a Budapest Főváros Önkormányzatával közösen szervezett budapesti Városligeti Gyermeknapon.

vizsgalat_erdely2

A Gyermekmentő Szolgálat útját idén is segíti az OTP Bank, amely 1994 óta az NGYSZ főtámogatója. Kiemelten támogatja a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját, így a májusi erdélyi orvosi körúthoz is ingyenesen biztosít két kisbuszt, két személyautót, egy kamiont és gépkocsivezetőket. A Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupa nyertes csapatainak ajándék labdákat ajánl fel.

A magyarországi gyakorlathoz hasonlóan a romániai bankfiókokban is adományládákat helyeztek ki, az ezen keresztül befolyt összeg az NGYSZ Romániai Egyesület munkáját segíti.

Az idei erdélyi úthoz a Mercedes-Benz Hungária Kft. ismét a Szolgálat rendelkezésére bocsát egy mikrobuszt és egy terepjárót, az Oracle Magyarország pedig egy további gépjárművet.

Forrás: