Indul a majomhimlő elleni oltás

A WHO szerint valószínűtlen, hogy pandémia alakuljon ki a majomhimlő kapcsán: jelenleg 30 országban már ezer fő fölött van az igazolt esetek száma.

Kanada, az USA és az Egyesült Királyság úgy döntött, fekete himlő elleni oltással immunizálja azokat, akik az igazolt esetekkel kapcsolatba kerültek, mivel az védelmet nyújthat a majomhimlővel szemben.

“A valóságban azonban nem tudni pontosan, mekkora ez a védelem, illetve nagyon szigorú kontaktkutatással lehet csak hatékony a módszer” – vélekedik Natalie Dean, az atlantai Emory Egyetem biostatisztikusa a Nature cikke szerint. Mindezek felett az embereknek bele is kell egyezniük abba, hogy megkapják ezt az oltást, melynek ritka, de súlyos mellékhatásai is lehetnek – számol be az Infostart.

Kevés fertőzöttnél működik a megközelítés

Ezt a vakcinázási stratégiát Dean szerint akkor lehet hatékonyan használni, ha az esetszám még kezelhető.

“Ha sok a fertőzött, nagyon sok a kontakt is, nehezen menedzselhető ez a módszer” – mondja. Véleménye szerint az az időablak, amelyen belül még megakadályozhatjuk, hogy a betegség teret nyerjen országok humán vagy állatpopulációiban olyan területeken, ahol nem volt eddig endémiás, egyre szűkebb lesz.

Ezeket az aggodalmakat tovább szította, amikor a CDC nyilvánosságra hozta június elején, hogy a jelenlegi megbetegedéseket két különböző vírustörzs okozza. Ez azt jelentheti, hogy a hosszabb ideje terjedhet észrevétlenül, mint azt gondoltuk.

vakcina, oltás

Fotó: MTI

Raktáron van a himlő elleni oltás

Egyes országok annak ellenére, hogy a fekete himlőt – melybe a fertőzöttek 30 százaléka belehal – negyven éve sikerült eltüntetni a föld színéről, mégis tartalékolt oltást. Alapvetően két vakcinatípus áll rendelkezésre, mindkettő a himlővel közeli rokonságban álló, vaccinia nevű élő himlővírust tartalmazza. Az úgynevezett második generációs vakcinák ritka, de súlyos mellékhatásokat okozhatnak, mivel olyan vírust tartalmaznak, amely képes lehet szaporodni az ember sejtjeiben.

A harmadik generációs változatoknak kevesebb mellékhatásuk van, mert gyengített vírust tartalmaznak, amely nem képes szaporodni.

A CDC és a WHO is egyetért abban, hogy ezen oltások 85 százalékos hatékonysággal védenek majomhimlő ellen, állításaikat ugyanakkor korábbi afrikai adatokra alapozzák, ezek azonban meglehetősen bizonytalanok lehetnek. Alapjukat egy 1988-as zairei kutatás adja, amelyben 245 majomhimlős embert és több mint 2000 kontaktjukat vizsgálták.

Kevesen akarnak most még oltatni

Annak, hogy nem tömeges vakcinázással igyekeznek a majomhimlő terjedését megakadályozni az érintett országok, épp a fent említett mellékhatás az oka: a második generációs oltásból többet halmoztak fel a himlő megjelenése miatt aggódó országok, azt a vakcinát pedig nem lehet gyerekeknek, állapotos nőknek, immunhiányos állapotú embereknek és ekcémásoknak adni. Nem is jelent még a majomhimlő akkora veszélyt, ami azt indokolná, hogy szinte teljes populációkat oltsanak be a vírus ellen.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Ekkora kockázatot jelent a majomhimlő

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.