Idén is elstartol a Száraz November társadalmi öngondoskodó program

Az idei aktivitás fókuszában a középiskolai és egyetemi ivás problémája áll

Kék Pont Alapítvány által negyedik alkalommal megszervezett Száraz November kampány idei témája a kockázatos egyetemi ivás. A társadalmi kampány célja, hogy az érintett felnőtt lakosságon túl minél több fiatalt bevonjon az egyhónapos önmegtartóztatási kihívásba.

Ital a padban – egyetemisták ivási szokásai a múltban és most

Magyarországon 64 felsőoktatási intézményben 202 ezer hallgató tanul nappali képzésben. Egy hazai kutatási adat szerint a megkérdezettek 3,9%-a válaszolta azt, hogy gyakran részeg. Magyarországon a felsőoktatásban tanulók között az alkoholt soha nem fogyasztók aránya 10%, ami jóval kevesebb, mint a 15-29 éves korosztályt érintő, általános ifjúsági kutatásokban megjelenő 32%. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a magyar egyetemisták és főiskolások többet isznak, mint a hasonló korú átlagnépesség.

Ezen felül Magyarországon a fiatalok (15-29 évesek) alkoholfogyasztása 2000 és 2016 között kismértékben nőtt, az absztinensek aránya pedig nagyobb mértékben csökkent, mely ellentétes az USA-ban, vagy a Nyugat-Európában megfigyelt tendenciákkal. A fiatalkori kiugró alkoholfogyasztás az esetek nagyobb részében az életkor előrehaladtával csökken, viszont a 9-10-11. évfolyamban („korai nagyivó”), illetve az egyetemi és főiskolás tanulmányok első éveiben megfigyelt, nagyobb alkoholhasználattal jellemezhető csoportok problémaivása később is fennmarad. Ezért a fiatalkori alkoholprevenció szerepe kiemelt jelentőségű a későbbi mértéktelen ivás, illetve az alkoholhoz kapcsolható testi és mentális betegségek szempontjából.

A Száraz November kampány célja

A Kék Pont Alapítvány által szervezett Száraz November kampány azért jött létre, hogy a programban résztvevők számára segítse elkerülni a problémás, kontrollvesztett ivás kialakulását és a mértékletes alkoholfogyasztás értékét hangsúlyozza. A társadalmi öngondoskodó program elsődleges célcsoportja a kockázati ivók, akik napi rendszerességgel, vagy hetente többször isznak kisebb mennyiségű alkoholt, de a fogyasztásuk még nem kontrollvesztett. A Száraz November kampány résztvevői az egy hónapos kihívás során számtalan olyan helyzettel küzdenek meg, amelyben fokozottan jelentkezik az ivás iránti sóvárgás, és amelynek ismételt leküzdése fontos tapasztalatokkal gazdagítja az egyént és megerősíti az alkoholfogyasztása feletti kontrollt. Akik végigkísérték a programot, azok között általános tapasztalat a  jobb alvás, a tisztább gondolkodás, a motiváltabb és vitálisabb hétköznapi működés, valamint a nemet mondás képességének felbukkanása olyan helyzetekben, ahol ezt megelőzően a rutinszerű ívás volt a meghatározó.

Az Egyesült Királyságban már korábban futó hasonló kampányok (Sober October, Dry January) nagyobb részt az alkoholfogyasztás egészségügyi és belgyógyászati következményeit helyezik a középpontba és a hozzájuk kapcsolódó civil szervezetek ezek megoldására gyűjtenek pénzadományokat. A Kék Pont Alapítvány Száraz November kampánya a fent említett egészségmegőrző szerepen túl viszont arra is nagy figyelmet fordít, hogy a harminc napos önként vállalt józansággal a mértékletes, tudatos és tervezett alkoholfogyasztás fontosságára hívják fel a figyelmet.

A négy évvel ezelőtt indított Száraz November elérése mára milliós, az abban résztvevők száma tízezres nagyságrendű és évről évre nő a 30 napos kihívásban résztvevők száma.  A kampányban a Kék Pont Alapítvány szakmai partnere az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara.

A jubileumi 2020-as évben az ötödik Száraz November során kiszélesedik a kampány – magánszemélyeken túl szervezeteket, cégeket is megszólítanak a kampány során, hisz a mértékletességgel, függőségekkel összekapcsolódó életvezetési problémák a szélesebb közösségek problémája is.

Száraz November Kassza 2019

2019-től minden évben megnyitjuk majd a Száraz Kasszát és arra biztatunk mindenkit, hogy segítse adományokkal a Kék Pont Alapítvány munkáját:  https://adomanyozas.kekpont.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index