Háromszáz településen irtják a szúnyogokat az országban

Csaknem háromszáz településen, köztük a fővárosban is, ötvenezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyogirtási program.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén. A munkálatokat szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik el.

szunyog, zikavirus

Foto:123rf.com

A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.

Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom. Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is. Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést.

Olvasd el ezt is!

Szúnyogcsípésnél is jól jöhet az antihisztamin

Forrás: Napidoktor.hu