Veszélyes rovarcsípések – Némelyik halálos lehet – 3. rész

Ha véletlenül megcsípnek minket, számos rovar miatt aggódhatunk, beleértve a pókot, a méheket és a tetveket. Kevés jut azonban a bőrünk alá. Melyek a leginkább veszélyes rovarcsípések és mit tehetünk velük?

Sosem kellemes, ha pechünk van és megtörténik a rovarcsípés. Vannak persze, amelyek miatt kevésbé kell aggódni, beleértve a pókot, a méheket és a tetveket. Egyes rovarok és atkák azonban a bőr alá kerülnek, ezért ezekre fokozottan figyelni kell. Melyekről van szó és mit tehetünk rovarcsípés esetén? Cikkünk első  és második részében az első nyolcról esett szó. Lássuk a többit is.

10. Rüh – alattomos károkozó

A rüh atkák a bőrbe jutva komoly problémát okozhatnak. Terjedésük úgy lehetséges, hogy kontaktusba kerülünk a fertőzött személlyel – vagyis a bőr bőrhöz ér. De törölközők, ágyneműk és egyéb tárgyak megosztásával is meg lehet fertőződni.

A rovarcsípés kezelése

Miután az atkák a bőrbe jutottak, heteken belül intenzív viszketés és bőrsebek jelentkeznek. A viszketés súlyos és általában éjszaka rosszabbodik. A rüh okozta kiütés jellemzően az ujjak oldalán, a csuklón, a könyökön, a nemi szerveken és a fenéken található. Vényköteles krém vagy tabletta segíthet megszabadulni a rühtől. Emellett minden ruhát, törölközőt és ágyneműt ki kell mosni forró vízben, majd megszárítani forró szárítógépben.

ágyi poloska

Fotó: 123rf.com

11. Ágyi poloska

Ezek az apró rovarok hajlamosak az ágyneműbe elbújni. Gyakran megtalálhatók szállodákban, apartmankomplexumokban és egyéb szálláshelyeken – otthonunkba is bevihetjük őket csomagokkal, dobozokkal, sőt a háziállatokon át is bejuthatnak.

Rovarcsípés

Az ágyi poloska viszkető, vörös harapásnyomokat hagy a bőrön, többnyire a karokon vagy a vállakon. Csípése inkább kellemetlen, kevésbé jelent egészségügyi kockázatot. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a csípésből fertőzés alakul ki. Allergiás bőrreakció esetén alkalmazzunk kortikoszteroidokat tartalmazó krémeket, illetve szájon át szedhető antihisztaminokat és forduljunk orvoshoz.

12. Csípős legyek (őzlégy vagy szarvas bagócs)

A csípős őzlegyekkel vizes élőhelyeken, erdőkben és más nedves környezetben találkozhatunk. 

A rovarcsípést követően fontos tisztán tartani a fájdalmas területet. A fertőzés megelőzése érdekében ne kaparjuk, vakarjuk ezeket.

Ez a légy veszélyes lehet: egyes őzlégyfélék tularémiát terjesztenek – egy fertőző bakteriális betegséget, amely orvosi ellátást igényel. Rovarriasztó és a védőruházat használata segít megelőzni a csípéseket.

13. Szúnyogok

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy a szúnyogok a legbosszantóbb rovarok közé tartoznak. Emellett azonban a világ leghalálosabbjai is lehetnek.

A rovarcsípés megvakarása bőrfertőzést okozhat. Ezenkívül a szúnyogok terjeszthetik a veszélyes nyugat-nílusi vírust, a Dengue-láz vírusát és egyéb betegségeket, köztük a maláriát is. Rovarriasztóval és a szabadban megfelelő öltözékkel elkerülhetjük a csípéseket. Fontos a szúnyogháló otthonunkban, s ha lehet, ne legyen állóvíz az udvaron, mert vonzza a szúnyogokat.

szunyog1

Foto:123rf.com

14. Házi legyek

A házilégy egy igen piszkos rovar – veszélyes, mert több mint 1 millió baktériumot hordoz a testén. Azzal, hogy beszennyezi az élelmiszereket, bélfertőzéseket terjeszhet.

A legyek elleni védekezéshez az ételt és a szemetet zárt edényekben és térben tartsuk, valamint használjunk letakaró alkalmatosságokat, ha valamit az asztalon hagyunk.

15. Csótány

Sokan undorodnak tőlük – a csótányok nemcsak csúnyák, veszélyesek is lehetnek, mivel olyan betegségeket hordozhatnak, mint a szalmonella.

Sőt, allergiás reakciókat és asztmát is kiválthatnak. Amennyiben meleg éghajlaton élünk, nehéz lehet megszabadulni tőlük. Sok esetben irtószerek alkalmazása segít, illetve fontos odafigyelni a konyha tisztaságára. A padlón és a falakon lévő repedéseket és lyukakat ki kell javítani, ha csökkenteni szeretnénk a csótányok előfordulását.

Olvasd el ezt is!

Szúnyogcsípésnél is jól jöhet az antihisztamin

Forrás: Adrina - napidoktor.hu