Egészségügyi salátatörvény

Az Országgyűlés tegnap elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. Pontosabb és korszerűbb szabályozás az egészségügyi salátatörvényben.

A módosításokkal az egészségügyi ágazati törvényekben foglalt szabályozás pontosabb és korszerűbb lesz – különösen a népegészségügy, az egészségügyi ügyelet, az egészségbiztosítás területén. Az elmúlt hónapokban – a kötelező kamarai tagság visszaállítása óta – több észrevétel is érkezett az ágazathoz annak kapcsán, hogy a kamarába belépő egészségügyi dolgozóknak úgynevezett eljárási illetéket kell fizetni.

A módosítással egyrészt lehetővé válik az új tagok belépésének illetékmentessé tétele, illetve ez év június 30-áig a visszalépések illetékmentessége, másrészt a korábban már befizetett illeték visszatérítése. A 2011. március 31-ét követően, de a törvény hatályba lépését megelőzően kezdeményezett eljárásokban – az illeték megfizetésének igazolása mellett – az állami adóhatóságnál visszakérhető a lerótt illeték. Ebben az esetben az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint jár el.

munka48010

Az egészségügyi dolgozók ügyeleti idejéről és pihenőidejéről szóló szabályozás korábban nem volt egyértelmű és az ügyeletek után kötelezően kiadandó pihenőidő tekintetében jogalkalmazási nehézségek merültek fel.  A most elfogadott törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy egészségügyi ügyelet esetén a pihenőidőt közvetlenül az egészségügyi ügyelet befejezését követően kell kiadni és a heti munkaidő legmagasabb időtartamába az egészségügyi ügyelet teljes idejét be kell számítani.

A 2011. évi gyógyszerkassza egyensúlyának betartása, valamint a hosszútávú támogatáspolitikai hatékonyság biztosítása érdekében az Országgyűlés 2011 júliusától bevezetendő támogatáspolitikai intézkedéseket fogadott el. Az új szabályok értelmében bevezetésre kerül az úgynevezett preferált referencia ársáv, emelkedik az orvoslátogatói díj mértéke és a gyógyszergyártók gyógyszerforgalom utáni befizetési kötelezettsége, szigorodik a gyógyszergyártói promóciós tevékenység.

A lakosság egészségi állapotának javítása, egészségének fejlesztése társadalmi prioritás. Az egészségügyi törvény módosítása hozzájárul a népegészségügyi célok megvalósulásához, az egészségügyi ellátások és a betegellátás színvonalának emelkedéséhez. A törvény rögzíti a teljeskörű iskolai egészségfejlesztés bevezetését, valamint a népegészségügyi stratégia és a hozzá kapcsolódó akcióterv készítését. Eszerint kiemelt figyelmet kell fordítani az ifjúkori betegségek felismerésére, a betegségek és szövődmények kialakulásának megelőzésére, valamint meghatározott korcsoportokban a rendszeres szűrőprogramok megvalósítására.

maszk17

A betegek utazási költségtérítése szempontjából az egészségbiztosítási törvény korábban nem volt egyértelmű. A módosítás pontosítja, hogy utazási költségtérítés helyi utazáshoz nem jár akkor sem, ha a biztosított az utazáshoz nem tömegközlekedési eszközt, hanem gépkocsit vesz igénybe.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felülvizsgálta a táppénzzel kapcsolatos szabályokat is, annak érdekében, hogy egy tisztán biztosítási elven működő, hatékony, átlátható rendszer álljon fel, amelyben változatlanul érvényesülnek a jelenleg jól működő elemek. A cél, hogy a táppénz a lehető leginkább megfeleljen rendeltetésének, vagyis, hogy a biztosítási jogviszonyban álló, jellemzően betegség (vagy egyéb jogszabályban nevesített állapot, körülmény, pl. terhesség, szülés, gyermekgondozás, gyermekápolás) miatt keresőképtelenné vált személyek részére nyújtson pénzbeli ellátást.

Forrás: