Eddig nyújthat védelmet a második orosz vakcina

Kiderült, hogy meddig nyújthat védelmet a várakozások szerint a Covid-19 ellen kifejlesztett második orosz vakcina, az EpiVacCorona. 

Akár egy évig is végettséget adhat a második orosz vakcina. A peptid antigén alapú oltóanyag a “posztregisztrációs” tesztelése során a 60 évnél idősebbek esetében is hatékonynak bizonyult, komoly mellékhatások nélkül. Az EpiVacCorona tömeggyártásának beindítása február végén várható – jelentette ki csütörtökön Moszkvában Tatyjana Nyepomjascsih, az oltóanyagot kifejlesztő Vektor központ vezérigazgató-helyettese.

Alekszandr Gincburg, az első orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója kedden azt mondta, hogy az a vakcina feltehetően több mint két évig nyújt védelmet az új koronavírusos fertőzés ellen. A harmadik orosz oltóanyag, a CoviVac bejegyzése a Csumakov Központ várakozása szerint április 16-ra várható.

Fotó: 123rf.com

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 24 hírtelevíziónak csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha a megbetegedések számának csökkenő tendenciája megmarad, akkor májusban a főbb egészségügyi korlátozásokat vissza lehet majd vonni. Véleménye szerint nyárra többé-kevésbé az egész országban normalizálódhat a helyzet.

Szobjanyin szerint eddig mintegy félmillió moszkvai lakos jelentkezett védőoltásra, közülük 400 ezren már meg is kapták a vakcina első komponensét. Mint mondta, a feliratkozottak 40 százaléka az idősebb korosztályhoz tartozott.

Úgy vélekedett, hogy vakcinációra való mozgósításra nincs szükség, mert a moszkvaiak többsége könnyű formában már átesett a betegségen. Megjelent a populációs immunitás, amely biztosítja a járványügyi stabilitást. Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 714-gyel 3 917 918-ra emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint.

Fotó: MTI

Az újonnan diagnosztizált fertőzések száma október 28. óta egymást követően harmadik napja nem érte el a 17 ezres szintet. A reprodukciós ráta 0,9, a napi növekmény 0,43 százalék volt, az új esetek 10,2 százaléka tünetmentes. Moszkvában az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma ugyanakkor emelkedett, 2095-re az előző napi 1545-tel szemben, amely a legalacsonyabb érték volt szeptember 24. óta.

Az aktív fertőzöttek száma 452 800-ra csökkent, a halálos áldozatoké pedig 521-gyel 75 205-re, a felépülteké pedig 24 546-tal 3 389 913-ra emelkedett országos szinten. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 103,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 382 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 626 257 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Ez is 1 a sok közül
    Az EU-ban nem engedélyezett 1NLŐre
    barátilag
    J.L.