Hosszú élet: a kevés testmozgás is tesz érte?

Bárki képes elérni a minimumot

A testmozgás, még ha kismértékű is, sokat tesz azért, hogy hosszú életet tudhassunk magunkénak – hívja fel a figyelmet egy tanulmány.

 Sokan érzik úgy, hogy a kevés testmozgás nem mozgás, s mivel idő hiányában nem tudnak sportolni, inkább lemondanak róla. Egy új, norvég tanulmány azonban most rámutatott: még a kevés testmozgás is sokat tesz azért, hogy hosszú életet élhessünk.

A kutatók felfedezték, hogy a túl sok üldögélés összefüggésbe hozható a korai halál esélyével. „Ha többféle módszert kifejlesztünk arra, hogy csökkentsük az emberek üléssel töltött idejét és növeljük aktivitásukat – bármely mennyiségben! -, az jelentősen javíthatja az egészségüket és mérsékeli a mortalitást” – fejtették ki a tanulmány szerzői.

A tanulmány során a kutatócsoport adatokat elemzett 8 tanulmányból, melyek több mint 36 ezer felnőttel készültek, 40 éves és ennél idősebb korosztályba tartozó alanyokkal. Átlagosan 6 évig követték nyomon a sorsukat.

A nyomonkövetés során a résztvevők közel 6 százaléka meghalt. Az egyéb tényezőket is figyelembe véve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy bármilyen mennyiségű fizikai aktivitás – az intenzitástól függetlenül – jelentősen csökkenti a korai halál kockázatát és növeli a hosszú élet esélyét.

A halálozási arányok nagymértékben estek, amikor a fizikai aktivitás – még az enyhe is – növekedett. Ez nagyjából több mint 300 percet tett ki (ami 5 óra) naponta, míg a közepes intenzitású fizikai aktivitás 24 percet jelentett naponta.

gyogytorna

A legnagyobb különbség a korai halálozást tekintve (nagyjából 60-70 százalék) a legkevesebb és legtöbb testmozgást végzők között mutatkozott meg: körülbelül 5-ször nagyobb eséllyel haltak meg az inaktív emberek, mint akik sokat mozogtak – áll a jelentésben.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a napi 9,5 óra – vagy ennél több – ülés összefüggésbe hozható a statisztikailag jelentősen megnövekedett korai halálozással. Vagyis hosszú életre ne számítson, aki sokat ücsörög.

A tanulmányt a BMJ szaklap közölte.

A megállapítások bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy bármekkora mennyiségű testmozgás – lehet az könnyű, közepes mértékű vagy magas intenzitású – előnyös, hozzájárul a hosszú élethez, ráadásul mindenki számára elérhető – fejtette ki Ulf Ekelund, az Oslói Sporttudományok Norvég Iskolájának professzora.

A könnyed intenzitású testmozgásra jó példa a gyaloglás, a házimunkák végzése, a főzés, a mosogatás. A közepes intenzitású testmozgás magába foglalja a gyorsgyaloglást, a porszívózást, a fűnyírást, míg az erőteljes testmozgás a kocogást, futást, guggolást, súlyok emelését.

A szakemberek eddig is azt ajánlották: hetente 150 perc közepes mértékű vagy 75 perc erőteljes testedzésre van szükségünk – ám az nem volt világos, hogy mekkora mennyiség és intenzitás védi az egészséget.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php