A jóga több mint mozgásforma

Lépjünk be az ájurvéda világába

 

A jóga manapság az egyik legtrendibb sport, amely hazánkban is egyre nagyobb teret hódít. Az viszont sokszor feledésbe merül, hogy a jóga nem csupán egy testgyakorlat, hanem egy életszemlélet, egy szellemi-, lelki út, amely által közelebb kerülhetünk önmagunk belső valójához.

Ebben, az úgynevezett jógikus életmód kialakításában éppen ezért kiemelt szerepet kap az ájurvéda, azaz az élet tudománya. A június 21-i jóga világnap alkalmából, tekintsünk most be egy picit ebbe a misztikus világba az AVON szakértői segítségével.

Az ájurvédában, azaz az élet tudományában összefonódik életünk négy meghatározó alapillére: a lélek, az elme, az érzékszervek és a fizikai test. A jóga és az ájurvéda több mint 5000 éves indiai szentírásokon, az un. Védákon alapszik. Ez a két ősi bölcsesség szorosan összefonódik és kiegészíti egymást, kialakítva egy testileg, lelkileg egészséges és harmonikus életet. Indiában az ájurvéda tudományát orvosi egyetemeken tanítják és tanulják, így az ájurvédikus orvos végzett orvos, aki fontos szerepet tölt be a társadalomban. A keleti- és a nyugati orvoslás közötti különbség leginkább a holisztikus szemléletmódban keresendő. Ez mit is jelent? Leginkább azt, hogy az embert, mint testi-szellemi-lelki egységet veszi alapul, egy-egy betegség gyógyításakor mindig az egyénre koncentrál, nem az általános eljárásokra. A gyógyításhoz természetes eszközöket használ, nem csak a betegség tüneteit vizsgálja, hanem az adott emberre ható külső tényezőket, és az ember belső, lelki világát is, és alapvetően nagyon nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre. 

Az ájurvédában 3 alapvető típust, azaz „dósát” különböztetünk meg: váta, pitta, kapha. Mindhárom típus mindegyikének megvannak a maga testi, lelki, szellemi sajátosságai, jellemzői. A legtöbb esetben 2 típus keveredik egy emberben, de van „egydósás” típus is, hangsúlyban egy dósával, viszont mind a 3 típus ritkán keveredhet. Biztosan egy képzett ájurvédikus orvos tudja megmondani részletes felmérés után, hogy ki hová tartozik, de az interneten többféle teszt elérhető, ha valaki kíváncsi a körülbelüli típusára. Miért is fontos, hogy melyik típusba tartozunk?

Típus alapján meghatározható, hogy ki milyen ételeket, italokat, fűszereket fogyaszthat vagy nem fogyaszthat – a fűszereket gyógynövényként használják az ájurvédában -, hogy ki milyen ízeket részesítsen előnyben, kinek milyen színeket ajánlott viselni, ki mit sportoljon, mozogjon, milyen emberek vannak rá jó hatással és kik azok, akikkel kevésbé jön ki.
Egyszóval az élet minden területére kihatóan megvizsgálják az adott egyént, hogy típusába tartozóan hogyan éljen annak érdekében, hogy minél hatékonyabban elkerülje az esetleges betegségeket, sérüléseket. Amikor valaki beteg lesz, azt kibillent állapotnak, az egyensúly elvesztésének nevezik. A cél az, hogy visszataláljunk az egyensúlyhoz, így a betegségek is elkerüljenek. Ez a mai, nyugati világban nagyon nehéz, nagy elszántság kell hozzá, hogy elkezdjük és meg is tartsuk kialakított szokásainkat.

A jógázás azonban nagyban segíthet ebben. Fontos, hogy ki-ki megtalálja a számára szimpatikus órát, tanárt. Egyes jógapózok és órák 1-1 típusra jobban, míg másokra kevésbé intenzíven hatnak. Egy nyugodtabb, kiegyensúlyozott kapha típusnak inkább a lendületes, míg a kapkodóbb, nyugtalanabb váta típusnak a lassabb, flow típusú gyakorlások fognak jobban tetszeni.

joga

Az viszont általánosságban elmondható, hogy minden típusnál fontos a napirend, a rendszeresség, a könnyed, típusnak megfelelő étkezés, a reggeli-esti tisztálkodás, hiszen a test a lélek temploma, ápolni kell, vigyázni kell rá. Az ájurvéda alapvetően legkésőbb 6:00 órai kelést és este 10:00 előtti nyugovóra térést ajánl, hogy szervezetünknek legyen elég energiája és ideje az emésztésre, regenerálódásra. Fontos még, hogy jógázás előtt 2-2.5 órával már ne együnk, semmilyen pózt ne erőltessünk, végezzünk rendszeresen légzőgyakorlatokat és relaxációt, meditációt.

Egy jóleső gyakorlás után tovább fokozhatjuk az ellazulás érzetét az Avon új Planet Spa The Ayurveda Ritual masszázsolajból, tápláló testvajból és könnyed arcmaszkból álló termékcsaládjának segítségével, amelyek nyugtató illatukkal harmóniát csempésznek napjainkba, feltöltenek energiával és önbizalommal.

joga

Jógázzunk együtt az AVON-nal

Az AVON a jóga világnapja alkalmából június 19-én, pénteken 18 órától az Avon Facebook oldalán Rába Kata jógaoktató közreműködésével egy ingyenes online jóga órára vár minden kedves érdeklődőt sok szeretettel! Ez egy jó alkalom lehet arra, hogyha valaki még nem jógázott, most tegyen vele egy próbát, aki pedig rendszeresen jár, annak ez egy újabb gyakorlási lehetőség. Az eseményről további információk az alábbi linken találhatóak: https://www.facebook.com/events/251511749484729/

Forrás: https://napidoktor.hu/index