Váljak? Ne váljak?

És mi lesz a gyerekkel? Néhány dolgot bizonyossággal leszögezhetünk. A gyereknek akkor jó, amikor a szülőknek jó. Ez azt jelenti, hogyha a szülők együtt vannak és nekik jó, akkor a gyereknek is jó lesz. Ha a szülők külön vannak és nekik így a jó, akkor a gyereknek is jó lesz. Egyébként meg, ha a szülők nincsenek jól, és együtt maradnak, akkor a gyereknek se lesz jó, és ha a szülők külön vannak, és nekik nem jó, akkor a gyereknek szintén nem lesz jó.

Csupán két dolgot tudunk tenni, ha az életben valami nem működik körülöttünk, ez pedig a sarkosan és talán nagyon szárazan, kegyetlenül megfogalmazott igazság, a „kezeld vagy szakítsd meg” választása. Létezik egy harmadik út is, de azt nem javaslom. Ez a nem döntés útja. A nem döntés is egy döntés. Pontosabban egy nagy lépés a szakadék felé vezető úton.

Első körben minden lehetséges eszközt bevetve kezelni kell a kapcsolatot, de amikor elérkezünk arra a pontra, hogy már nem tudjuk helyrehozni, vagy végleg nem akarjuk teremteni azt, akkor nem lehet mit tenni, szét kell válni. Ebben az esetben már “csak” az nem mindegy, hogy milyen ez a szétválás.

Pilát Gábor az elmúlt húsz évben közel 33.000 embert képzett értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeken, továbbá több mint 8 éve tart személyes coaching-ot, azaz terepmunkát az üzleti szférában. Az itt szerzett tapasztalat alapján már a kezdetektől azt figyelte meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság. 

Szerző: Pilát Gábor

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index