Halálos hibák

A leggyakrabban elkövetett hibák a tizenévesek autóvezetési szokásaiban, amik akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

A Philadelphiai Gyerekkórház és a State Farm Biztosítótársaság által közösen végzett tanulmány a tizenéves fiatalok által leggyakrabban elkövezett autóvezetési hibákat vizsgálta, melyek súlyos, vagy akár halálos kimenetelű közúti balesetekhez vezettek.

A tizenéves fiatalokat négyszer nagyobb mértékben érintik a halálos kimenetelű autóbalesetek, mint a felnőtteket. Amerikai kutatók egy 800 autóbaleset részleteit tartalmazó reprezentatív adatbázis felhasználásával felfedeztek néhány olyan, gyakran elkövetett kritikus vezetési hibát, melyek végül balesethez vezettek.

Ezeknek az autóbaleseteknek a 75%-át tipikus fiatalokra jellemző, tipikus vezetési hibák idézték elő. Ezek a következők voltak:

shutterstock_646256443

21%-ban a figyelmes körültekintés hiánya okozta a balesetet, emiatt a fiatalok nem voltak képesek időben érzékelni és elkerülni a veszélyhelyzetet.

21%-ban a közúti viszonyoknak nem megfelelő sebesség megválasztása volt a baleset kiváltó oka, például túl gyorsan hajtottak ahhoz, hogy időben tudjanak reagálni egy vészhelyzetre, vagy a túl nagy sebesség miatt kisodródtak egy kanyarban.

20%-ban amiatt következett be az autóbaleset, mert a fiatalok figyelmét valami elterelte a vezetéstől, például megláttak valamit az út szélén, vagy mobiltelefonáltak, esetleg a rádióval babráltak.

shutterstock_612172511

A kutatók megállapították, hogy a környezeti feltételek, mint például a rossz idő, az autó műszakilag nem megfelelő állapota, az agresszív vezetési stílus, vagy akár az alkoholos befolyásoltság nem szerepeltek a baleseteket kiváltó elsődleges faktorok között.

Ez a tanulmány segíthet eloszlatni a tévesen kialakult mítoszt, miszerint a fiatalokat érintő autóbalesetek többsége az agresszív vezetési stílus és veszélykeresés miatt következik be, mondta Allison Curry, Philadelphiai Gyerekkórház kutatója.

A kutatás eredménye talán hozzájárulhat, hogy jobban megértsük a tizenéveseket érintő baleseteket, és megfelelő prevenciós programokat dolgozzunk ki, mondta Cindy Garretson, a State Farm Biztosítótársaság kutatója. A vizsgálat eredményeit az Accident Analysis and Prevention című folyóiratban publikálták.

Forrás: