Messze a COVID vége – Csúcstalálkozó a megfékezés érdekében

Május 12-én virtuális csúcstalálkozóra kerül sor, amelynek témája a COVID járvány megállítása lesz – jelentette be a Fehér Ház hétfőn.

A globális találkozó házigazdái az Egyesült Államok, Németország, Indonézia, Szenegál és Belize lesznek, mindannyian egy-egy nemzetközi szervezet vagy csoportosulás elnöki szerepében – számol be a Paraméter.

A Fehér Ház közleményében azt írta: a csúcstalálkozó célja, hogy a résztvevők megduplázzák közös erőfeszítéseiket, hogy véget vethessenek a járvány akut szakaszának, illetve felkészüljenek a jövőbeli egészségügyi kihívásokra.

Fotó: 123rf.com

Ez lesz a második csúcstalálkozó a világjárványról, amely több mint hatmillió ember életét követelte 2019 decembere óta, és fenekestül felforgatta a világgazdaságot. Az előző rendezvényre 2021. szeptember 22-én került sor Joe Biden amerikai elnök szervezésében. Akkor az oltás és a nemzetközi együttműködés fokozása volt a téma.

Bár napjainkban a Covid-19 halálozási rátája alacsonyabb, a mutációknak köszönhetően a koronavírus sokkal fertőzőképesebb, ami miatt számos országban továbbra is korlátozások vannak érvényben. A közlemény szerint az új variánsok miatt szükség van egy világszintű stratégia kidolgozására a koronavírus elleni küzdelemben.

Olvasd el ezt is!

Új COVID intézkedések lépnek életbe

Forrás: Napidoktor.hu


Egy válasz

  1. jáger lászló

    Covid 19
    Ember küzdj és bízva bízzál!
    Madách Imre
    Ez nem Amerika ahol még tart a járvány!!??Csak ennyi
    Barátilag
    J.L.