Emelkednek a számok – Elhunyt öt beteg, 479 új fertőzöttet találtak

Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 564 586-an a második, 590 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 817 159-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 123-ra, a gyógyultaké 779 777-re emelkedett.
    
Az aktív fertőzöttek száma 7259. Kórházban 353 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 41-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 4605-en vannak, a mintavételek száma 6 768 975. Kiemelték, hogy a delta vírusmutáns több európai országban és Magyarországon is terjed. Az oltás azonban működik, minden más védekezési módszernél hatékonyabb; a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, a betegség lefolyása pedig az oltottaknál általában jóval enyhébb – hívták fel a figyelmet. “Ezért már nem a korlátozásokkal, hanem az oltással tudunk leghatásosabban védekezni a járvány ellen” – hangsúlyozták.

Fotó: MTI

 
Jelezték azt is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta a vakcinát, de annak sem késő, aki még nem tett így. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.
    
A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás. Hozzátették, hogy az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni.  “Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta” – írták, hozzátéve: nekik az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát fogja felajánlani, amelyet először kaptak.
    
Akinek még esedékes az első vagy második oltása, az ugyanúgy az első oltás során fogja megkapni az oltóhelyen a második oltás időpontját – hívták fel a figyelmet. Emlékeztettek arra is, hogy több mint 1,4 millióan töltötték ki a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációt. A válaszadók szerint Magyarországot meg kell erősíteni, hogy egy veszélyesebb korszakban is meg tudjon felelni a kihívásoknak. A válaszadók elsöprő többsége támogatja az adócsökkentés politikáját és a családok támogatását is. A konzultáció eredménye irányadó a kormány számára, az ebből fakadó döntéseket pedig hamarosan meghozza – írták.
    
Az oldal térképe szerint eddig

  • Budapesten (147 036) és
  • Pest megyében (113 464) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet.

    Ezt követi
  • Borsod-Abaúj-Zemplén (47 141),
  • Győr-Moson-Sopron (44 852) és
  • Hajdú-Bihar megye (42 932).

    A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is
  • Tolna, 17 889 fertőzöttel.

COVID – Az immunológus szerint ez a vakcina a legjobb harmadik oltásnak

Forrás: MTI