Az emberek belefáradtak a COVID-ba

Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a COVID-dal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt.

Anthony Fauci, aki egyben az elnök egészségügyi főtanácsadója egy pénteki televízióinterjúban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a járványügyi korlátozásokat illető jövőbeli döntéseket a helyi egészségügyi hatóságok belátására kell hagyni, és kijelentette, tudatában van annak, hogy az emberek nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek.

A szakember ugyanakkor aggodalmának adott hangot a koronavírus omikron variánsa elleni megerősítő oltások felvételének visszafogott lendülete miatt, miközben az Egyesült Államokban növekszik a légúti vírusok okozta megbetegedések száma.

COVID, antigén teszt, vírus

Fotó: 123rf.com

“Mindannyian kifáradtunk az elmúlt három évben, de még sok mindent kell megtenni mindenkinek saját maga, családja és végső soron a közössége védelmében” – fogalmazott a járványügyi vezető.

Anthony Fauci augusztusban jelentette be, hogy decemberben megválik minden kormányzati intézményben betöltött pozíciójától, és lemond az elnök főtanácsadói tisztségről is. A szakember 38 éven keresztül volt igazgatója a Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézetnek (National Institute of Allergy and Infectious Diseases), és a világ legtöbbet idézett immunológus kutatói közé tartozik.

A járványügyi szakember a koronavírus járvány idején a szigorú intézkedések, és a maszkviselési kötelezettség híve volt, ami miatt több bírálat érte, különösen azután, hogy idén novemberi kongresszusi meghallgatása idején nyilvánossá vált egy magánjellegű levele, amelyben azt írta, hogy a maszk hatástalan.

Olvasd el ezt is!

COVID – Jön a téli járványhullám?

Forrás: Napidoktor.hu