Új tag a madárinfluenza családban – H6N1

Először terjedt át emberre a madárinfluenza egyik változata, a H6N1 vírustörzs. A mutáción átesett vírus egy húszéves tajvani nőt fertőzött meg – közölték tajvani kutatók.

Egy ismert brit orvosi szaklap szerzői szerint a mutálódott H6N1 az eddigi ismeretek szerint kevés veszélyt jelent az emberekre, és a tajvani megbetegedés egyelőre elszigetelt esetnek látszik.

Ugyanakkor azt bizonyítja, hogy több másik madárinfluenza-változathoz hasonlóan ez a vírustörzs is képes arra, hogy genetikai módosulások révén fajok között is fertőzni tudjon. "Ez az eset ismét arra figyelmeztet minket, hogy milyen sok vírus létezik a világban, és hogy valójában nem tudjuk, melyek jelentik a legnagyobb fenyegetést" – tette hozzá Wendy Barclay, londoni virológus.

A tajvani nő májusban került kórházba influenzára utaló tünetekkel. Az első vizsgálatok még csak azt mutatták ki, hogy a beteg az influenza valamelyik válfajában szenved.

Alaposabb elemzés után azt találták, hogy a H6N1 jelű madárinfluenza-törzs fertőzte meg, és a szervezetében talált kórokozó nagyon hasonló a Tajvanon 1972 óta csirkék között jelen lévő H6N1-vírusokhoz. A beteget sikeresen kezelték az oseltamivir hatóanyagú Tamiflu gyógyszerrel, és teljesen felépült.

h7n9_madarinfluenza

A fertőzés eredetét nem tudták kideríteni. A nő egy csemegeboltban dolgozott, nem került kapcsolatba szárnyasokkal, sem vadmadarakkal, és a betegségét megelőző három hónapban nem járt külföldön.

A Tajpeji Járványügyi Központ kutatásvezetője, Ho-Seng Vu kiemelte: a mutáció a vírus hemagglutininjában – a vírus felszínén található kötőfehérjében – következett be, és ez képessé tette arra a kórokozót, hogy bejusson az emberi sejtekbe és fertőzést okozzon.

Az eddigi legveszélyesebb madárinfluenza-változatnak a H1N1 bizonyult, amely 2009 és 2011 között a WHO nem végleges összesítése szerint a világ 214 országában 18,5 ezer halálesetet okozott.

A madárinfluenzának több másik válfaja is aggodalmat okozott már az egészségügyi hatóságoknak, köztük a H7N9 is, amely márciusban jelent meg Kínában, ahol a 136 megbetegedés közül 45 végződött halállal.

Kínai kutatók október közepén arról számoltak be, hogy sikerült védőoltást kifejleszteniük a H7N9 ellen, de sikeres tesztekről számoltak be svájci és egyesült államokbeli kutatólaboratóriumok is.

Forrás: