Mi okozhatja a pénisz funkciózavarait?

A férfiak számára a lehetséges betegségek közül, vagyis inkább az azoktól való félelem dobogós helyén szerepelnek a pénisz funkciózavarai, illetve a szexuális funkciózavarok.

Bár ezek se nem halálosak, se nem kezelhetetlenek, mégis, ha ilyesmi kerül szóba, a férfiak bezárkóznak, igyekeznek nem belegondolni, hogy akár ők is érintettek lehetnek. Holott a zavarok zöme viszonylag egyszerűen elkerülhető vagy kezelhető.

A pénisz gyakori funkciózavarai

Talán elkeserítő ezt hallani, de a férfiak 20%-a már 40 éves kora előtt találkozik az erektilis diszfunkciókkal, azaz a merevedési problémákkal. Ugyancsak gyakoriak a korai magömléssel összefüggő gondok, ahogyan az alacsony szexuális vágy jelentette kihívások is okoznak szexuális zavarokat a férfiak körében.

A kiváltó okok közt igen gyakran pszichés tényezők állnak, ezeket pedig nem szabad félvárról venni, hiszen komoly következményeik lehetnek mind az egyén önértékelésére, mind a szervezet egészségére nézve.

A funkciózavarok hátterében azonban állhatnak olyan kiváltó okok is, mint a helytelen életmód – és az ebből adódó tápanyaghiányos állapotok -, hormonális problémák, magasvérnyomás, depresszió és sajnos még sok más gond is.

pénisz

Sok beteg, kevés páciens

Annak ellenére, hogy a szexuális funkciózavarok, vagy a pénisz funkciózavarai sok férfit érintenek, közülük csak kevesen keresnek fel a gonddal orvost, pedig ez fontos lenne. A betegségek, tápanyaghiányok által kiváltott funkciózavarok ugyanis rosszabbodhatnak, akár a szervezet más területein is okozhatnak gondokat. A szakorvos pedig az esetek túlnyomó többségében gyorsan és sokszor igen egyszerűen képes segíteni a kialakult problémákon.

„Persze mi magunk is tehetünk a jelenségek ellen. A depresszió kialakulásában a D-vitamin hiánya komoly szerepet játszik, a tesztoszteronszint eltolódásában a jód, cink és sok vitamin hiánya is jelen lehet, és így tovább. Nagyon sok betegséget is a tápanyaghiányok generálnak, így a megfelelő tápanyagpótlással a gondok kialakulásának esélye a minimálisra csökkenthető” – mondja Ratkó Tünde termékenységi szakember.

Pótlás

Az életmód a kulcsa a normál tápanyagellátottságnak, ugyanis egészséges étkezés és mozgás nélkül ez a rendszer nem megvalósítható. Sajnos azonban napjainkra még a kiegyensúlyozott táplálkozás sem garantálja a megfelelő tápanyag-ellátottságot, hiszen az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent az utóbbi években, míg a környezeti ártalmak romboló hatásai egyre erőteljesebben vannak jelen a mindennapokban.

tabletta, gyógyszer, vitamin

Fotó: 123rf.com

A normál tápanyagellátottsághoz így ma már sokszor szükséges a külső támogatás, mely az esetleges szexuális, a péniszt érintő funkciózavarok, sőt, az egyre gyakoribb férfi termékenységi problémák esetében is komoly segítség lehet. Egy megfelelő vitaminkészítménnyel a gondok kialakulásának esélye jelentősen csökkenhető. Ehhez mindenképpen a férfiak számára kialakított készítményt érdemes választani, mely nem csak komplex, de a benne szereplő anyagok szerves kötésben vannak jelen (- citrátok és -glükonátok), hiszen így jelentősen javul a bevitt anyagok hasznosulása.

Beszéd

A pénisz funkciózavarai és a szexuális funkciózavarok esetében is elmondható, hogy bár a szervezet támogatható a kialakult problémák leküzdésében, a helyzet visszatérővé vállhat, a meglévő romolhat, ha nem vagyunk hajlandóak beszélni róla. Beszélhetünk szakemberrel, de akár a partnerünkkel is, hiszen sokszor már a másik beavatása is oldja azokat a pszichológiai gátakat, melyek sok funkciózavarért tehetőek felelőssé. A segítség kérése nem gyengeség, hiszen ez egy olyan problémakör, melynek megoldása sok évnyi tanulás után válik lehetségessé, így nem csoda, ha egyedül nem birkózunk meg a feladattal.

Olvasd el ezt is!

Ezek a gyógyszerek okoznak merevedési zavart

Forrás: Napidoktor.hu