Labirintus segítségével szemléltették a reumatoid artritisz útvesztőjét

Idén különleges módon emlékeztek meg az Artritisz Világnapjáról az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI).

Gajdos Tamás atléta és televíziós műsorvezető vezetésével egy izgalmas eseményen vehettek részt a látogatók. Szakorvosok és mozgásterapeuták támogatásával, egy számukra felépített labirintusban ismerhették meg a résztvevők az ízületi gyulladás tüneteit és a betegéletút esetleges útvesztőit. Az idei rendezvény legfőbb célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés fontosságára.

Az RA kezdeti, enyhébb tüneteit a betegek gyakran hiszik izomláznak, egyszerű megerőltetésnek, vagy a korral járó természetes “berozsdásodásnak”. A mozgásszervi panaszokat gyakran elbagatellizálják, “meghúztam, megerőltettem, túlhajtottam magam…” mondják, és nem fordulnak orvoshoz. Sajnos sokszor a háziorvos sem ismeri fel elsőre, hogy ez RA, így a betegek könnyen egyfajta útvesztőbe juthatnak. Pedig a mielőbbi megfelelő orvosi segítség a kimenetel szempontjából, alapvető fontosságú volna.

Egy labirintusban az elrendezésből adódóan nehézségekbe ütközik az ember, a tájékozódás és a kiút megkeresése nem egyszerű, időt, türelmet és kitartást igényel. Az RA esetében a betegéletútnál gyakran tünetet tünet, orvost orvos követ, az út a felismerésig és a gyógyítás megkezdéséig hosszú és bonyodalmas lehet. Ezt a “bolyongást” szimbolizálta az eseményen felépített labirintus, melynek külső falain a különböző artritiszek tüneteit tüntették fel, míg a belső falakon az RA betegút állomásait találhatták meg a bolyongók, a kezdeti enyhe tünetek észlelésétől a diagnózisig. Aki kijutott az útvesztőből, az győzött. Legyőzte a falakat, az akadályokat, és koncentrálhat a gyógyulásra.

Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet parkjában rendezett világnapi összejövetelen Prof. Dr. Poór Gyula, az ORFI főigazgatója ismertette a betegséget és kezelésének lehetőségeit:

Az arthritisek kezelése komoly szaktudást és anyagi ráfordítást igényel, ami centralizált szakorvosi ellátást tesz szükségessé. Ezért az „Egészség Évtizede Népegészségügyi Program Mozgásszervi Alprogramja” keretében az ORFI arthritis munkacsoportja 2003-ban kidolgozta a hazai arthritis centrumhálózat felállításának tervezetét. Ezt követően kiépült az arthritis centrumok hálózata, mely országosan ma már huszonegy felkészült szakambulanciát és osztályt jelent. A hálózatot az ORFI irányítja, mint országos felnőtt- és gyermekreumatológiai arthtritis központ, a személyi és tárgyi feltételek, a szakmai környezet és a globális alkalmasság figyelembe vételével.  A rendszer célja, hogy az ízületi gyulladásban szenvedők lakóhelyükhöz közel jussanak európai szintű szakorvosi ellátáshoz. Az itt dolgozó szakszemélyzet (orvosok, asszisztensek, nővérek, gyógytornászok, stb.) folyamatos továbbképzése és a szakmai irányelvek frissen tartása elengedhetetlenül fontos.

Az ízületi gyulladás 30-50 éves kor között jelentkezik, de nem csak az idősek betegsége, gyakran gyermekek is kénytelenek megküzdeni a fájdalmas tünetekkel.

Az akaraterőn felül a gyermekek gyógyításában a gyógyszeres, kiemelkedően a biológiai terápiák mellett, fontos szerepet kap a rendszeres szakszerű gyógytorna és a családi rehabilitáció is. 

Az ORFI a legnagyobb és legrégebbi Gyermekreumatológiai központ hazánkban. A 80-as évek óta látunk el artritiszes gyerekeket, terápiájuk aztán felnőtt korukban is nálunk, az intézetben folytatódhat. A leggyakoribb krónikus ízületi gyulladásos betegség a Juvenilis Idiopathias Arthritis (JIA) 16 éves kor előtt kezdődik. Kezelésében átütő sikereket hoztak a korszerű biológiai terápiás gyógyszerek. 2002 óta gyűjtünk tapasztalatokat a gyógyszerekről és azokat az ORFI JIA Biológiai Terápiás regiszterébe rögzítjük. Pillanatnyilag 333 beteg adata áll rendelkezésünkre.  A betegség kimenetele szempontjából nagyon fontos a betegéletút, hogy időben megfelelő szaktudással és tapasztalattal rendelkező centrumba kerüljön a beteg, és a pontos diagnózis után a kezelést mihamarabb megkezdje” – tette hozzá Dr. Orbán Ilonka, az ORFI Klinikai Immunológia, Felnőtt- és Gyermekreumatológiai Osztály adjunktusa.

Forrás: https://napidoktor.hu/index