Fogínysorvadás – Mi segít?

Mentse a fogait, amíg menthetők!

A fogínysorvadás egy drámai folyamat, amely pár vércseppel kezdődik, és a fogak elvesztésével végződik. Van egy hosszú fázis, amikor még sok mindent tehetünk, hogy megakadályozzuk az íny és a csontok pusztulását, és ezzel megmenthetjük fogainkat. Mettől meddig tart ez az időszak, és mikor kezdhetjük a különféle protéziseket nézegetni?

Szponzorált tartalom

Minden a szendviccsel kezdődik

Pontosabban bármilyen étellel, amit megeszünk. Evés után a szánkban maradt ételmorzsák és a rajtuk elszaporodó baktériumok egy vékony réteget képeznek a fogakon, amit lepedéknek hívnak. Figyelem! A baktériumok lesznek minden baj okozói, és már a kezdet kezdetén feltűnnek. Ha ezen a ponton eltüntetjük őket a színpadról, az Ínysorvadás című dráma már az első felvonásban véget ér. Hogyan szabadulhatunk meg tőlük? Hát a jó öreg fogmosással és fogköztisztítással. Egyszerű, nem?

A fogkő, mint gaz intrikus

Ha ezt a ragacsos réteget nem tüntetjük el, a dráma második felvonásában megjelenik a fogkő, ami a lepedék elmeszesedett változata. A fogkőben még több baktérium nyüzsög, mint a lepedékben, és ez bizony nagy baj. Csakhogy ezen a ponton a fogmosás már nem segít: a fogkövet ugyanis teljes biztonsággal csak a fogászatokon használt ultrahangos depurátorral lehet leszedni. A dráma második felvonásában tehát még mindig sokat tehet a baj elkerüléséért.

Fotó: uniklinik.hu

Amikor még megálljt parancsolhatunk az ínysorvadásnak

Ha a fogkő marad, és tovább terjeszkedik, viszi magával a sok bacilust az íny alá, és az íny előbb vagy utóbb gyulladásba jön. A gyulladás pusztító folyamat: a szövetek lassan, de biztosan sorvadnak, roncsolódnak. A harmadik felvonásban még mindig van egérút: az ínygyulladást ugyanis a fogkő eltávolításával és kürettálással (az ínyben felhalmozódott baktériumtelepek kiszedésével) meg lehet gyógyítani. Ám ha a baktériumok eljutottak a fogakat tartó szövetekig: az ínyhez, a csonthoz, és azokat is megtámadják – nos, ez már közvetlenül a tragikus végkifejlet előtti rész, amelynek neve: fogágybetegség. Ahogy fogy, pusztul a gyulladásban levő csontszövet, úgy lazulnak ki sorban a fogak, és az ínysorvadás utolsó felvonásában egymás után ki is hullanak.

Lépjünk időben, ne nézzük tétlenül fogaink elvesztését!

De mit tehetünk? A parodontológus szakemberek válasza határozott és egyértelmű. „Naponta legalább egyszer olyan alaposan meg kell tisztítani a fogakat, hogy sehol se maradjon rajtuk lepedék: se a fog felületén, sem a fogak között. A fogak felszínéről fogkefés fogmosással, a fogak közül fogselyemmel vagy fogköztisztító kefével kell leszedni a lepedéket. Az antibakteriális szájvizeket azonban ne vigyük túlzásba: azok ugyanis válogatás nélkül minden bacilust elpusztítanak, azokat is, amelyek hasznosak a száj egészségéhez. – tanácsolja Dr. Orbán Kristóf, az Uniklinik fogászat tapasztalt parodontológusa. – Ha felmenőink között is voltak, akik fogágybetegségben szenvedtek, akkor megelőzésképpen érdemes kifejezetten ínysorvadás elleni fogkrémet (Triclosan, Lacalut Med) használni.”

Vagyis törekedjünk arra, hogy már az első felvonásnál véget érjen a darab. A fogínysorvadást ugyanis akkor a legkönnyebb kezelni, ha ki sem alakult! A többi fázisban egyre nehezebbé válik a szakember dolga: bár az ínyműtétektől a kihullott fogak implantátummal való helyettesítéséig számos megoldáshoz nyúlhatnak, ezek sokszor már bonyolult, rengeteg időt és pénzt felemésztő eljárások szoktak lenni.

Forrás: Uniklinik Fogászati Központ