Autóvezetés és Alzheimer-kór

Az egyik legnehezebb, a mindennapi életet érintő döntés a demenciával élő személyekről gondoskodók számára, hogy vajon a diagnózis egyenlő-e azzal, hogy a betegnek fel kell hagynia az autóvezetéssel.

Míg az Alzheimer-kór és más demenciák előrehaladottabb stádiumában a kérdésre legtöbbször egyértelmű igen a válasz, addig a korai időszakban nem feltétlenül kel automatikusan megválnia jogosítványától. A legfontosabb, hogy folyamatosan kövessük nyomon a beteg képességeinek alakulását, hiszen más a legkisebb jelek is arra utalhatnak, hogy újra kell értékelnünk a helyzetet – számol be a Felejtek.hu.

Fotó: 123rf.com

Ahogy a betegség kibontakozik, a demenciával élő személy szellemi képességeiben, emlékezetében és téri tájékozódásában egyaránt olyan változások állnak be, amik a következő intő jelekben nyilvánulhatnak meg:

  • nem megfelelő sebességgel vezet vagy minden ok nélkül megáll a forgalomban
  • megzavarodik, hogy mikor álljon meg vagy váltson sávot
  • ismerős utakon is eltéved
  • rossz irányba vezet
  • nem indexel megfelelően
  • figyelmen kívül hagyja a közlekedési lámpákat vagy felcseréli a piros és zöld jelzés jelentését
  • kell mellé egy társ-vezető vagy éppenhogy elutasítja, hogy családtagok vagy barátok beüljenek mellé
  • ideges és irritált a vezetéssel kapcsolatban
  • nem képes megfelelő döntéseket hozni az utakon – épp csak elkerüli a baleseti helyzeteket, nem fékez időben, túl gyorsan hajt zord időjárási körülmények között is
  • romlanak a reflexei és szem-kéz-láb-koordinációja
  • egyre több közlekedési bírságot vagy figyelmeztetést kap
  • rosszul ítéli meg a szélességeket és távolságokat, emiatt egyre több helyen karcolja és nyomja meg az autóját

Kiemelendő, hogy bizonyos gyógyszerek vagy gyógyszer-kombinációk tovább ronthatják az egyén döntéshozási képességeit.

Fotó: 123rf.com

Hozzátartozóként sem vagyunk egyedül

Már nem sokkal a demencia megállapítását követően is célszerű elkezdeni beszélgetni a beteggel a vezetés kérdéséről, hogy minél több fontos kérdésben ő maga rendelkezhessen. Mivel egy fontos döntés előtt állunk, ami jelentős stresszt jelenthet ránk nézve is, keressünk támogatást barátaink, ismerőseink körében vagy más, Alzheimer-kórral vagy demenciával élő személyekről gondoskodók sorstársközösségén belül.

Ha már észleltük a fenti változásokat hozzátartozónkon, először is beszéljünk a háziorvosunkkal. Jó eséllyel neki kötelezettsége is van eljárni olyan esetekben, amikor egy beteg állapota kihatással van a gépjárművezetési képességeire. Emellett érdemes alaposan körbejárni a jelenleg hatályos szabályokat a jogosítvány megtartásának feltételeivel kapcsolatban is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index