Alzheimer-kór esetén is mozgásra fel!

Kevesebb, mint napi 9000 lépés megtételével már sikerrel vesszük fel a harcot az Alzheimer-kór kialakulásával szemben – derül ki egy kutatásból.

A JAMA Neurology szaklapban közölt vizsgálatban a testmozgás hatását figyelték meg az idősek idegrendszeri működésére.

Az átlagosan 73 éves résztvevők mindegyikénél a béta-amioloid, az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott fehérje emelkedett szintjét állapították meg a vizsgálatot megelőzően. Mindez azt jelentette, hogy esetükben magasabb esély mutatkozott a szellemi hanyatlásra. A vizsgálati személyek a mindennapokban úgynevezett pedométert, lépésszámlálót viseltek magukon

Fotó: 123rf.com

Az összesen 8 évig tartó kutatás adatait elemezve a tudósok azt állapították meg, hogy a több testmozgás a szellemi hanyatlás alacsonyabb mértékével járt együtt a résztvevőknél. Egészen pontosan: a napi 8900 lépés megtétele már jelentősen csökkenti az Alzheimer-kór, a leggyakoribb demenciatípus kialakulásának kockázatát.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Reise Sperling hozzátette, hogy már a kevesebb mozgásnak is vannak nem elhanyagolható pozitív hozadékai a szellemi egészségre nézve, de a leghatékonyabb megelőzésnek a napi 8900 lépés tűnik.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.