Nárcisztikus személyiségvonásokhoz vezethet, ha egy gyereket nem tanítunk meg az önállóságra

Az elkényeztetés gyakran a szeretet és a jószándék álcájába van csomagolva, de ez inkább csak a látszat – mondja Dr. Szántó Szilvia, mentálhigiénés szakember. Sok gyereknél ugyanis kifejezetten mentális sérülésekhez vezethet, ha a szülők mindent tálcán kínálnak neki.

De mégis mi a gond azzal, ha egy gyereket kiszolgálnak és folyton a kedvében járnak? – tehetjük fel a kérdést. Nem inkább az érzelmi elhanyagolás vezetne fejlődési problémákhoz?

 

“Az elkényeztetés is lehet a gyermek számára ártalmas, nem az érdekeit szolgáló szülői viselkedés. Sérül általa a gyermek autonómiája, így megnehezednek a függetlenségi törekvései és a későbbiekben a szülőkről való leválás is. Elkényeztetett, önző felnőtt válhat belőle, aki a környezetének rendkívül megterhelő. Ráadásul az elkényeztetés járhat érzelmi elhanyagolással, mert a szülő nem minőségi időt tölt a gyerekével, hanem kiszolgáló személyzetté válik és akár kompenzálásként mindent megvesz a gyermekének” – mondja a szakértő.

De melyek lehetnek az elkényeztetés jelei a gyakorlatban?

Elkényeztetés esetén a család élete a gyerek körül forog, az ő igényeiről szól – túlzott mértékben. A szülő a gyerek minden óhaját, kívánságát teljesíti, fizikailag és lelkileg is szolgálja. Nem mer nemet mondani és nem mer határokat szabni. Olyan dolgokat is megcsinál helyette, amire a gyerek az életkorának megfelelően képes lenne: ilyen a rendrakás, a házimunkába való segítés, a tanulás stb.

Olyan dolgokat is megcsinál helyette, amire a gyerek az életkorának megfelelően képes lenne: ilyen a rendrakás, a házimunkába való segítés, a tanulás stb.

forrás: Dr. Szántó Szilvia

Ez Dr. Szántó Szilvia szerint a felnőttkorban bosszulja meg magát. Egy elkényeztetett gyerek nem tanulja meg az érzelmei szabályozását, azt hiszi, bármit megtehet. Követelőzővé válik, ha meg a szülő korlátot állít neki. Mindent azonnal akar, nem tudja késleltetni a szükségleteit. Ha nincsenek határok és következmények, előfordulhat, hogy nem tanulja meg a felelősségvállalást, ezért később is mindig mást hibáztat majd, és állandóan bűnbakot keres a külvilágban.

“A gyermek az elkényeztetés hatására függő, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A szülői túlvédés és elkényeztetés hatására nem tud önállóan dönteni, létezni. Ő lesz később 40 évesen a mamahotel lakója, vagy mindig szüksége lesz olyan kapcsolatra, ahol kielégítik a szükségleteit” – mondja a szakértő.

Előfordulhat, hogy a gyereknek nem alakul ki a reális énképe, mert az elkényeztetés által nem szembesült valójában önmagával. Mivel nem tanult meg tenni a céljaiért, nincsen valós önbizalma. Mivel nem kapott iránymutatást az önállóságra és az életben való boldogulásra, szorongó, akár mentális betegséggel, vagy szenvedélybetegséggel küzdő felnőtté is válhat.

Foto:123rf.com

Az elkényeztetett felnőtt olyan partnert keres, aki gondoskodik róla vagy ugyanúgy kielégíti a szükségleteit, mint anno a szülei. Figyelmet, csodálatot vár el, mindennek róla kell szólnia, a dolgoknak úgy kell lennie, ahogyan ő akarja.

“Ha a fenti listát megnézzük, akkor a nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező emberek jellemzőit olvashatjuk. Ők többnyire olyan elkényeztetett gyerekek, akiknek nincs reális önképük. Függnek másoktól, kihasználják a partnerüket. Látszólagos önbizalommal rendelkeznek, de valójában alacsony az önértékelésük, és a frusztrációjukat rányomják a környezetükre” – teszi hozzá a mentálhigiénés szakember.

De mégis mit tehetünk, hogy ne essünk áldozatul egy ilyen típusú embernek?

Többek közt erről szól Dr. Szántó Szilvia frissen megjelent – igaz történeten alapuló -, A nárcisztikussal egy asztalnál című regénye, amely a Nárcisz-trilógia 2. részeA könyv nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező férfi főhőse, Martin igazából egy elkényeztetett gyermek, akit érzelmileg el is hanyagoltak. Martin hiába jár a harmincas évei közepén, nem sikerült a szüleiről leválnia. Felelősséget nem vállal, bár a munkáját időszakosan jól ellátja, az életét nem tudja irányítani, és a szexualitásban való dominanciára való törekvése mögött nincs valós önbizalom és határozottság. Saját gyermekének is inkább játszópajtása, mint felelősen és következetesen viselkedő szülője.

A Nárcisz-regények segíthetnek azoknak, akik bántalmazó családi- vagy párkapcsolatokban élnek, és sokszor a bántalmazás típusaival sincsenek is tisztában. A főhősnő, Jázmin sorsán keresztül megismerjük a bántalmazás megnyilvánulásait/a bántalmazó kapcsolat működését, továbbá azt, hogyan lehet kikerülni egy ilyen típusú kapcsolatból, és elvágni az elnyomó személyiségek iránti tudattalan vonzódás kötelékét.

“A regény egyik fő üzenete, hogy a viselkedésünk nagy része a tudattalanból fakad, amely által gyerekkorban bevésődött minták vagy érzelmek irányítanak bennünket. Hiszek abban, hogy Jázmin története által képesek vagyunk rálátni a saját életünkre, és ha önmagunkból vagy akár a segítő szakemberrel való munkából elég erőt tudunk meríteni, akkor változtathatunk az életünkön, és képesek leszünk egy egészséges kapcsolat működtetésére” – zárja Dr. Szántó Szilvia.

forrás: Dr. Szántó Szilvia

Forrás: Napidoktor.hu