Mondd ki! Szeretlek!

Bár a nőket tartjuk a romantikusabb nemnek, mégis a férfiak azok, akik először mondják ki egy kapcsolatban a bűvös szót: szeretlek!

Amikor egy férfi igazán szerelmes, úgy tűnik, hogy rajta is visszatarthatatlanul úrrá lesz a romantika és érzelmeit, párját megelőzve, annak tudtára adja. A cambridge-i Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) Sloan Menedzsment Karának új tanulmánya szerint ugyanis 70 százalékban a férfiak mondják ki először, hogy "szeretlek".

A kutatás során húsz és hatvan év közötti embereket vizsgáltak a tudósok. Az eredményekből az is kiderült, hogy boldogabban alszanak el, akiknek párjuk előtte bevallotta érzelmeit. A szociálpszichológusok ezt evolúciós okokra vezetik vissza: az emberek a szaporodás szempontjából az általuk esélyesebbnek ítélt kapcsolatba fektetnek több energiát.

rs2qouuk1

Persze a kutatók szerint ez nem azt jelenti, hogy érzelmi szempontból kevesebb jelentőség lenne a vallomásnak. "Tény, hogy nagyon speciális erők játszanak szerepet, amikor valaki kimondja, hogy szereti a másikat" – fűzte hozzá Josh Ackerman, a kutatás vezetője. A kutató szerint az sem mindegy, mikor mondjuk ki a bűvös szót, az első szex előtt vagy után. "Ha valaki az első szexuális együttlét előtt vallja be a szerelmét, a másik félben többnyire szkeptikus érzelmeket kelt" – vélekedett Ackerman. A tanulmány a Personality and Social Psychology folyóiratában jelent meg.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.