Ítélkezővé tesz a rossz étel?

Ha rossz ízű falat kerül a szánkba, az hajlamossá tesz arra, hogy keményebb ítéletet mondjunk másokról, állítja egy új tanulmány.

A kutatás során visszataszító ételeket adtak a résztvevőknek, akik annak elfogyasztása után könnyebben tartottak egyes dolgokat elítélendőnek. A jelenség fokozottan megfigyelhető volt a politikailag konzervatív nézeteket vallók körében.

A Psychological Science című lapban megjelent kísérlet ez idáig az első, amely az ízlés és az ítélkezés kapcsolatát vizsgálta. A kísérletben résztvevő főiskolai hallgatókat – akik közük 46 volt nő és 16 férfi – arra kértek, hogy vegyenek a szájukba keserű ízű svédcseppet, édes bogyólikőrt, és ízetlen vizet.

likor

Amint lenyelték az italokat, el kellett dönteniük, hogy elítélendőnek tartanak-e olyan cselekedeteket, mint valakinek a saját elpusztult kutyája elfogyasztása, a másod unokatestvérek nemi kapcsolata, vagy az, ha egy ügyvéd a kórházban keres magának ügyfeleket. A tetteket egy 0-100 listán kellett értékelniük, amelyen a magasabb pontszám jelezte a cselekedet helytelenségét.

A kutatók tapasztalatai szerint a keserű italt fogyasztók ítélték el leghevesebben a különböző szituációkat. Ők átlagosan 78 pontosként ítélték meg a helyzeteket, míg a vizet ivók 62, a likőrösök pedig 60 pontosként.

„Meglepett, hogy a likőr és a kontrollként használt víz fogyasztása között nem volt jelentős különbség.” – mondja Kelndall Eskine, a Brooklyni Főiskola pszichológia szakos doktori hallgatója – „Azt reméltük, hogy az édes íz a válaszolókat is ‘édesebbé’ teszi.” Igaz, a bogyólikőr talán már túlságosan is édes volt, ezért Eskine tovább tervezi folytatni a kutatást.

shutterstock_170883793

Mindazonáltal az érzékszerveink, mint például az ízlés, fontos szerepet játszanak a világról alkotott képünk kialakításában, még akkor is, ha erkölcsi kérdésekről van szó. Véleménye szerint a testünkön keresztül szerzett élmények is befolyásolják az ítéleteinket. Noha úgy tűnik, a fizikai viszolygás morális téren is ellenérzéseket vált ki, az még nem világos, hogy mi okozza ezt a hatást.

A kutatók a politikai nézeteikről is kikérdezték a résztvevőket. Úgy tapasztalták, hogy a konzervatív beállítottságúak hajlamosabbak voltak a keserű ital elfogyasztása után kemény ítéleteket mondani, mint az édes vagy a semleges után. Már korábbi kutatások során is úgy találták, hogy ők érzékenyebbek a rossz ízekre, mint a liberálisok. Ennek minden bizonnyal a „tisztaság”- hoz való viszonyuk az oka, ugyanis az ízek terén is nehezen viselik azt, amit nem találnak megfelelőnek.

Forrás: MTI