Heverjük ki a nyár fáradalmait! Regeneráló szépségtippek őszre

Egész évben ezt az évszakot várjuk epedve, sóhajtozunk, hogy mikor lesz végre nyár. Aztán itt van, és akkor pedig nem győzünk morgolódni, hogy már megint kánikula van, és vagy a hőséget, vagy a légkondit bírjuk éppen rosszul.

Na jó, ez sok esetben nem így van, de még ha élvezzük is a nyarat a maga csodálatos valójában, akkor is előfordulhat, hogy a szervezetünk egy picit besokall a környezeti hatásoktól.

Nyáron hajlamosak a nők kevesebb sminket használni és ez persze így is van jól, de ez azt is jelenti bizony, hogy egy védőréteggel kevesebb kíséri őket végig a nyári napokon.

Amelyek lehetnek hosszúra nyúltak is, hiszen egymást érik a fesztiválok, a koncertek, nyáron egészen biztosan több a baráti összejövetel, grillezés, koccintás is, szóval ott van még az a szempont is, hogy lehet, hogy kevesebbet alszunk?

Nem beszélve azokról a szülőkről, akiknek óvodás-iskolás gyereke van, és a nyár nagyobb részét velük töltik, a gyerekek folyamatos szórakoztatása, programmal való ellátása is kiveszi az ember energiáját annyira, hogy bizony már nagyon lehet várni a szeptembert. A kevesebb alvás, a több alkohol, a túlzásba vitt napozás, és a kevesebb arcvédelem használata pedig együtt jár azzal, hogy nyúzott lehet a bőrünk ilyenkor nyár végén már.

haj, frizura

Foto:123rf.com

Jöjjön két gyors tipp!

Ha eddig nem használtunk arctisztító tejet, akkor most itt van az ideje, ha pedig használtunk, akkor próbáljunk ki egy újat! Például a Weleda krémes tisztító tejét, amely a normál és a száraz arcbőrnek egyaránt szelíd és mély tisztítást nyújt. Gyengéden távolítja el a szennyeződést és a sminket, fenntartva a bőr védőrétegének egyensúlyát. A természetes összetevők pedig, mint a jojoba olaj, íriszgyökér kivonat és a varázsmogyoró még az érzékeny bőrt is védik a kiszáradástól.

Foto:123rf.com

Természetesen az sem árt, ha arckrémet is váltunk így az évszakváltás kezdetén. Kitűnő választás lesz a mandula arckrém, amely csökkenti az irritációt és a feszítő érzést. Nappali és éjszakai krémként is használható, intenzíven hidratál, nyugtat, erősíti a bőr természetes védekezőképességét. A fő összetevője ennek a krémnek az édesmandula olaj, amely gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, telítetlen zsírsavakat és fehérjéket tartalmaz, csodás illata pedig a lelkünkre is remek hatásssal lesz.

A kávé cellulitellenes hatásai jól ismertek és elismertek, de tudta, hogy a koffein nagyon sokat segít a haj erősítésében és növekedésében egyaránt?

Koffeines hajápolás házilag- sampon, maszk és hajfesték

Persze könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a bőrünk, hanem a hajunk is megsínylette az erős napsütést, vagy éppen a sok strandolást. Van megoldás erre is, itt a zab fantasztikus hatását érdemes igénybe vennünk. Egy komplett hajápoló programot tudunk így lefuttatni, és természetesen nem csak egyszer, érdemes néhány hétig-hónapig ezt ismételni. A Weleda zab ápoló sampon gyengéden tisztít, simítja a hajfelszínt és segít csökkenteni a hajtöredezést. A bio jojobaolaj valamint a zab és zsálya kivonatai visszaadják a haj természetes fényét, rugalmasságát. A mimóza, cédrusfa és tonkabab fűszernövény marcipánra emlékeztető aromája így együtt finom virágos illatot kölcsönöznek a zab ápoló termékeknek.

hajhullas

Foto:123rf.com

A regeneráló hajpakolásra kétségtelenül rá kell szánni egy pici időt, de egészen biztosan megéri, hiszen az igénybe vett haj intenzív ápolást igényel természetes szépségének visszanyeréséhez. A zab hajpakolás bio jojobaolajat, bio kókuszolajat és shea vajat tartalmaz, melyek erősítik és táplálják a hajat, anélkül, hogy elnehezítenék. A tartalmas összeállítás támogatja a haj vízháztartását, újra simává varázsolja a száraz, töredezett hajat. Ezután pedig jöhet a hidratáló zab regeneráló balzsam, amely további extra ápolásról gondoskodik hajmosás után. Az értékes növényi hatóanyagok kompozíciója simítja a hajfelszínt, ezáltal javítja a kifésülhetőséget. A lágyan illatozó balzsam ápoló bio jojobaolajjal, bio kókuszolajjal és a bio zab és bio hibiszkusz kivonataival a hajat rugalmassággal, ellenállóerővel és fénnyel ajándékozza meg. És ha mindez megtörtént, akkor irány a fodrász, és jöhet egy vagány új, őszi frizura is akár!

Egyszóval aggodalomra semmi ok, csak pár jól irányzott szépségápolási mozzanat és máris tökéletes formában várhatjuk az őszt!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.