Forma, színek, jelképek – Mit kell tudunk az adventi koszorúról?

Számos otthont díszít ez a karácsonyváró, ünnepélyes dísz, mely nemcsak a keresztény családok asztalára kerül ki.  Mit jelképez az adventi koszorú és mit kell tudni róla?

Az adventi koszorú kör alakú, örökzöld ágakból áll és az örökkévalóságot jelképezi. Úgy van kialakítva, hogy négy gyertya elfér rajta, de egy ötödiknek is van szerepe középen. Az adventi időszakban minden vasárnap meggyújtanak egyet az Úr eljövetelének tiszteletére. A gyertyák egy-egy állomását jelképezik a Jézus születését megelőző lelki felkészülésnek.

A gyertyák

Az adventi koszorún négy gyertyát helyezünk el: a katolikus gyakorlat szerint három lilát és egy rózsaszínt. A koszorú közepén pedig egy fehér gyertya áll. Valamennyi az Úr, Krisztus eljövetelére várakozás jelképe.

Advent első vasárnapján az első lila gyertyát gyújtják meg, melyet „próféta gyertyaként” említenek, emlékezésül a prófétákra, különösen Ézsiásra, aki megjövendölte Jézus születését. Ez a gyertya a reményt jelenti, a várakozást, amely a Messiás eljövetelét megelőzte.

A második vasárnap gyújtják meg a következő lila gyertyát, mely a szeretetet jelképezi. Egyes hagyományok ezt Betlehem gyertyának nevezik, a jászol emlékére, ahol a Megváltó született.

Foto:pixabay.com

Harmadik vasárnap a rózsaszín gyertya következik, melyet „Pásztorok gyertyájának” is hívnak, s az örömöt képviseli.

Az utolsó, szintén lila gyertya, az „Angyalok gyertyája” békét szimbolizál, advent utolsó, negyedik vasárnapján szokás meggyújtani.

Karácsony estéjén hagyományosan a koszorú közepére helyezett fehér gyertyát is meggyújtják – a „Krisztus gyertyát”. Az ő életét jelképezi, amikor a földre érkezett. A fehér szín a tisztaság megjelenítője. Krisztus bűntelen, makulátlan és tiszta Megváltó, s akik őt befogadják, megtisztulnak bűneiktől, fehérebbek lesznek a hónál.

Az adventi koszorúval ünneplés a Krisztus születése előtti időszakban nagyszerű módja a keresztény családokban annak, hogy Jézust megőrizzék a karácsony középpontjában, s a szülők számára is, hogy megtanítsák gyermekeiknek ennek az ünnepnek a valódi jelentőségét.

Foto:123rf.com

Sötétség és fény

Az adventi gyertyák a sötétség és a fény között fennálló erős kontrasztot is hivatottak jelképezni. A Bibliában Krisztust A világosságként említik, a bűn sötétjével szemben.

Az emberiség hosszú időn át várta a Megváltó megszületését, megjelenését, Isten ígéretének beteljesülését, miszerint vele minden megváltozik. Az advent, vagy eljövetel, egyre közelebb kerül azzal, hogy minden vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg, s ezek fokozatosan eloszlatják a sötétséget. Az adventi koszorú segítségünkre van abban, hogy az üdvösségtörténetet lelkileg átéljük, mely Jézus születését körülvette. Krisztusét, aki azért érkezett, hogy megváltsa az emberiséget.

Foto:pixabay.com

Forma és számok

A kör alakú adventi koszorúnak se kezdete, sem vége nincsen. Isten teljes és végtelen szeretetét szimbolizálja számunkra és azt a szeretetet, mellyel a fiát felruházta, hogy megváltsa az embereket a bűn alól. Az örök életet is jelképezi, amely Jézus Krisztusba vetett hitünkkel nekünk is megadatik.

Ami a gyertyák színét illeti, a lila liturgikus szín, mely az imádságot, a bűnbánatot, az áldozatot szimbolizálja. Advent időszakában spirituális szempontból az emberek a sötétségben várakoznak, reménnyel tele az ígért Megváltó születésében, miként azt az egész világ valóban tette Krisztus érkezése előtt.

S hogy miért négy gyertya áll a koszorún? Mindegyik 1000 évet jelképez. Ha összevetjük őket, 4 ezer évet ölel fel, ennyi ideig várt az emberiség a Megváltó születésére. Ádám és Évától Jézusig, akinek érkezését megjövendölték az Ószövetségben.

Ha a koszorú az ötödik, fehér gyertyát is magába foglalja, a tisztaságot jelképezve csak karácsony estéjén vagy napján gyújtható meg. Legtöbb kör alakú adventi koszorú középpontjába tökéletesen beilleszthető.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.