Figyelem és tudatosság!

Bebizonyították, hogy  a figyelem és a tudatosság teljesen más agyi folyamatokat kíván.

A Max Planck Kibernetikai Biológia Intézet kutatói szerint az elsődleges látókérget csak a figyelem  befolyásolja, a tudatosság nem.

Ennek vizsgálatához azt figyelték meg, hogyan különböztetik meg a kísérleti alanyok a vizuális „látható” és „láthatatlan”, és a figyelmet követelő „oda” és „el” fogalmakat.

figyelem

A résztvevőknek bonyolult képeket mutattak, amit egy szemükkel nézhettek, miközben annyit kellett csak mondaniuk, hogy a másik szemükkel látnak-e egyáltalán valamit. „Fontos volt, hogy ne csak arra támaszkodjunk, hogy az alany elmondása szerint látja-e a mutatott képet” – mondta el Masataka Watanabe, a Tokiói Egyetemről érkezett vendéghallgató.

„Az eredmények még a tudósokat is lenyűgözték.” Úgy tapasztalták, hogy a figyelem megduplázta a vizuális agykéreg aktivitását, miközben a tudatosságnak szinte semmi hatása nem volt rá. A tanulmány a Science című folyóiratban jelent meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.