Ezekből a tünetekből ismerhető fel a demencia

A demencia szakkifejezés a gondolkodás és a memória rosszabbodását, fokozatos elbutulást jelent. 

Dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa azokra a korai jelekre hívta fel a figyelmet, amelyek észlelése esetén részletesen ki kell vizsgálni a beteget, sok esetben el kell kezdeni a gyógyszeres kezelést.

A demencia több típusa is ismert

A lehető legegyszerűbben úgy lehet elmagyarázni a demencia lényegét, hogy az agyban található idegsejtek funkciója károsodik, más idegsejtekkel alkotott kapcsolataik megszakadnak, a betegek az összetett feladatokat nem képesek végrehajtani. 60 éves kor fölött egyre gyakrabban észlelhető, de a folyamat már jóval korábban elkezdődhet. A demenciának több típusa is ismert, leggyakoribb formája az Alzheimer kór. Ezen kívül el lehet különíteni a Lewy testes demenciát, a frontotemporális demenciát (Pick kórt), az agyi keringési zavarokhoz köthető rendellenességeket, és mindezek kombinációját is. Mivel a demens ember ellátása, kezelése nem könnyű feladat, és a betegség legtöbbször nem visszafordítható, fontos lenne már az első jeleknél felismerni, és már a kezdeti stádiumtól csökkenteni a neuronkárosodást, és lassítani a folyamatot.

Foto:123rf.com

10 jel, ami már a demencia korai stádiumában is megfigyelhető

  • Memóriazavar, feledékenység

Ez az egyik legjellemzőbb tünet, amire fel kell figyelni. Az öregedéssel természetesen is vele jár az emlékezet romlása, de figyelmeztető jel lehet, ha a betegnek később sem jut eszébe, amit elfelejtett.

  • Nehézségek a problémamegoldásban, tervezésben

Gyanús tünet, ha a korábban jól működő készségek romlanak, például a korábban sokszor megfőzött ételt nem tudja elkészíteni, a boltban nem tudja kiszámolni a fizetendő összeget, vagy eltéved hazavezetés közben.  

  • Probléma az egyszerű feladatok elvégzésében

A demens személy nehéznek találhat olyan korábban rutinszerűen végzett tevékenységeket, mint a televízió, a telefon vagy a számítógép kezelése, vagy akár egy tea elkészítése. Ezek a nehézségek otthon és a munkában is jelentkezhetnek.

  • Időbeli és térbeli tájékozódási zavar

A demencia megnehezíti az időbeli tájékozódást, sőt, később gyakran teljesen felborítja az időérzékelést, még a múlt és a jövő megkülönböztetése is gondot jelenthet. A térbeli tájékozódás zavara is fontos figyelmeztető jel.

  • Probléma a vizuális információk feldolgozásával

Az olvasás, a távolságok megítélése vagy a színek megkülönböztetésére való képesség is romolhat, ilyen jellegű korai jeleknél mérlegelni kell, hogy szabad-e autót vezetnie az érintettnek.

  • A beszéd- és az írás zavarai

A demens ember nehezen vesz részt egy társalgásban, mert könnyen elfelejti, mit mondott korábban ő vagy más. Ugyanígy romolhat a kézírás olvashatósága, nyelvtani helyessége.

idős, beteg, demencia, Alzheimer

Fotó: 123rf.com

  • A tárgyak helyének elfelejtése

Az érintett gyakran nem emlékszik rá, hol hagyta a mindennapi tárgyait, például távirányítót, dokumentumokat, pénztárcát, kulcsokat, és az is előfordulhat, hogy másokat vádol lopással.

  • Romló döntési- és ítélőképesség

Egyre nehezebbé válik annak megítélése, hogy mi lehet jó és rossz döntés. A demens személy hajlamos sok pénzt adni valamiért, amire nincs is szüksége, ugyanakkor elhanyagolja a személyes higiéniát, és nem figyel a külső megjelenésére.

  • Szociális élettől való visszavonulás

Figyelmeztető jel, ha valaki egyre visszahúzódóbb, ha nem folytatja a korábbi tevékenységeit, ha nem keresi mások társaságát, nem figyel a beszélgetésekre. Ez otthon és a munkahelyen is megfigyelhető lehet, izolációhoz vezethet.

  • Személyiség- és hangulatváltozások

Sokan észrevehetően ingerlékenyebbek lesznek, többet veszekszenek, esetleg befelé fordulnak, szorongókká válnak.

Mikor keressük fel a neurológust?

Ha a fenti jelek közül akár csak kettőt is tapasztal valaki, vagy éppen a családtagok veszik észre, hogy változások álltak be a mindennapi életben, fontos lenne felkeresni a szakorvost – hangsúlyozza dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa.  – Nem érdemes abban a hamis tudatban ringatni magunkat, hogy mindez az öregedés természetes velejárója, mert a kognitív funkcióink hanyatlásának van egy elfogadható mértéke. Fontos kideríteni, hogy a tünetek hátterében nem áll-e demencia vagy esetleg más testi vagy lelki betegség. Korai diagnózis birtokában a megfelelő kezelés hatékonyan lassíthatja a folyamatot, segíthet az életminőség minél további megőrzésében, ami nem csak demens személy, de a családja szempontjából is igen fontos.   

Forrás: Budai Endokrinközpont