Segítség, bukik a gyerekem!

Az iskolák 2015. január 23-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Évek óta 300-350 000 tanulót buktatnak meg az iskolák félévben, okkal, vagy ok nélkül. (Állítólag nevelési céllal.) Buktatnak ifjúsági válogatott tanulót testnevelésből, mert nem vetkőzött le testnevelési órán. Buktatnak rock zenész tanulót énekből. Szülők kifogásolják, hogy gyermeküknek nem engedik javítani, ha bukásra áll félévben, azt mondják nincs idő rá, miért nem tanult eddig.

A nyolcadikosok továbbtanulási esélyeit rontja, ha fegyelmezési vagy motivációs céllal félévben megbuktatják őket, mert a félévi elégtelen osztályzat miatt nem veszik fel a tanulókat a középiskolába, hiába javítják ki osztályzataikat az év végére.

shutterstock_17282932

Ha a szakiskola tanulót az első félévben megbuktatják egy tantárgyból, akkor a második félévre elvonják tőle az ösztöndíjat.  Az első félév utolsó napját követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. Központilag kell megvizsgálni a százezres rendű bukások okait, de egyelőre nem működik a beígért tanfelügyelet.

A köznevelési jogszabályok értelmében a buktatás Magyarországon nem kötelező. Finnországban ismeretlen a buktatás intézménye.

Forrás: MTI

Forrás: