Nem az iskola, hanem a szülői hatás szerepe a döntő a matektanulásban

Nem az iskola, hanem a szülői hatás játssza a döntő szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában – állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása.

Az egyetem pszichológusai szerint a kisdiák matematikai sikerének sokkal erősebb előrejelzői a szülők saját tanulmányai és a gyerekkel kialakított kapcsolatuk, mint a gyereknek az iskolához vagy egyes tanárokhoz fűződő érzései.

A tanulmány szerzőit meglepte, hogy az általános iskolások körében nincs szignifikáns kapcsolat az iskola és a tanítóhoz köthető képességek, valamint a matematika elsajátítása között. A pozitív iskolai légkör, a szeretetteljes diák-tanító kapcsolat és a tanár jó tulajdonságai sem növelték a matematika tanulásának sikerét. Az ALSPAC elnevezésű kutatás mintegy hétezer gyermek megkérdezésén alapult.

Azok az általános iskolás gyerekek, aki szeretik a matematikát, egy évvel előbbre járnak tudásukban azoknál, akik nem szeretik a tantárgyat akkorra, amikor középiskolások lesznek.

A diákok válaszaiból kiderült, hogy a középiskolások jobban teljesítenek matekból, ha úgy érzik, hogy tanáruk minden osztálytársukkal igazságos, ám eredményeikre nincs jelentős hatással az oktató tudása még akkor sem, ha olyan tanár tanította őket, akiket a gyerekek jónak ítéltek meg, olyannak, aki nagyon otthon van a tantárgyában és megpróbálja érdekesen átadni azt, kiemelni annak jelentőségét.

Miközben a tanulmány készítői nem találtak jelentős összefüggést az iskola környezet és a matematikai tudás között az általános iskolai oktatásban, a középiskolában azonban a gyerekek által szerzett tapasztalatoknak nagyobb volt a hatása a tantárgyban elért sikerekre.

“Kutatásunk megmutatta, hogy a szülői hatás az egyik legerősebb tényező a diákok matematikatanulásában, valamint feltárta a pozitív és igazságos oktatási környezet fontosságát, különösen a középiskolában – idézte Danielle Evanst, a tanulmány vezetőszerzőjét az egyetem közleménye.

Forrás: https://napidoktor.hu/index