Irány táborozni! Már most válasszunk, nehogy lekéssünk!

Több mint 215 ezer gyermek fog táborozni az idei nyáron, ami rekord! Rengeteg tábor közül választhatunk, 10%-kal drágábban, mint tavaly.

A szülők közel fele még nem választott tábort gyermekének, így a következő hetekben igazi roham várható a megmaradt táborhelyekért. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetőjét kérdeztük.

Közel 10 százalékos bővülés a táborozók számában

A tavalyi esztendőben átlépett egy lélektani határt a táborozó gyerekek száma, több mint 200 ezer csemete töltötte a vakáció legalább egy hetét gyermektáborban, de a növekedés nem állt meg!

Az idei előrejelzések még ezt a rekordot is meghaladják, várhatóan több mint 215 ezer gyermek fog táborozni idén. Ennek egyik oka, hogy a családok anyagi lehetőségei egyre több helyen engedik meg, hogy táboroztassák gyermeküket, illetve a szülők egyre inkább felismerik a táborok gyermekfelügyelet melletti pozitív hatásait” – mondta el Tóth Béla, a www.taborfigyelo.hu portál vezetője.

Soha még ennyi tábor közül nem választhattak a családok

A növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

„A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn közel 1000 táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is! Azt mindemellett látni kell, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint” – mondta el a Táborfigyelő vezetője.

Egyre többen gondolkodnak előre

A jelentkezések időbeli eloszlása is egyre változóban van, és látszik, hogy a családok felismerték, hogy minél korábban adják le gyermekük jelentkezését a nyári táborokba, annál biztosabb, hogy jó tábort találnak, megfizethető áron.

Ez a felismerés, valamint az előfoglalási kedvezmények együttesen okozták, hogy a családok 60%-a már lefoglalta április hónapig bezárólag a tábort gyermekének! Ilyen magas arányt még nem láttunk a Táborfigyelő több mint tíz éves története alatt ” – állítja Tóth Béla.

Ez az arány egyúttal azt is jelenti, hogy a szülők 40%-a a vakáció kezdetéig hátralévő pár hétben keres tábort gyermekének, így a táborok turnusai gyorsan telítődnek majd, nagy lesz a roham a megmaradó helyekért. Érdemes mielőbb lefoglalni emiatt a gyermek táborhelyét, hogy ne a nyári szünet kezdetén gondolkodjunk, hogy mi legyen a gyermekkel, míg mi dolgozunk?

Forrás: https://napidoktor.hu/index