Hogy éli meg a gyerek, ha kórházba kerül?

A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek. A K&H gyógyvarázs összegyűjtötte, hogy a különböző életkorú gyerekek hogyan élik meg a kórházi tartózkodást, mi okozza számukra a fő problémákat.

„A K&H gyógyvarázs program révén immár 10 éve vagyunk jelen a magyar gyermek-egészségügyben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kórházban töltött idő mind a gyermek, mind a szülő számára nehéz.  Nem árt azonban, ha a szülő tudja, és végiggondolja, hogy gyermeke mit él át, mik lehetnek a fő félelmei, és ennek tudatában próbál neki segíteni a nehézségek leküzdésében” – mondja Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Azt, hogy a gyermek hogyan éli meg a kórházi tartózkodást, természetesen több dolog is befolyásolja. Az első mindjárt az, hogy tervezett beavatkozásról van-e szó, vagy egy esetleges baleset miatt hirtelen kerül be a kórházba. A gyerek alaptermészete szintén egy fontos tényező; a könnyen alkalmazkodó gyerek számára egyszerűbb a kórházi lét és az azzal járó kellemetlenségek elviselése, míg a rutinjaihoz jobban ragaszkodó, akaratos gyereket jobban megviseli az új helyzet. Mindezek ellenére van néhány általános tényező, amelyekre a www.aboutkidshealth.ca szerint a különböző életkorokban érdemes figyelni.

doktor_vizsgal

1 éves kor alatt:

–          Az egészen picik számára a biztonság a legfőbb dolog. Ők még nem tudják, hol vannak, számukra a lényeg, hogy a biztonságot jelentő személyek – anya és apa – ott legyenek velük, kialakuljon a belsőséges, meghitt szülő-gyerek kapcsolat.

–          A kicsit nagyobbacskák számára gondot okozhat, hogy esetleg nem tudnak szabadon kúszni, mászni.

1 és 2 éves kor között:

–          A már mozgékony, saját korlátaikat épp felfedező gyermekek általában nehezen viselik a bezártságot, helyhez kötöttséget.

–          Nem értik, miért kell kórházban lenniük, általában zavarja őket a megszokott napi rutin hiánya.

–          A szülőktől való távollétet igen rosszul élik meg.

–          Az idegen helyzet és az idegen emberek jelenléte komoly félelmet okoz számukra.

2 és 6 éves kor között:

–          Az otthontól való távollét, a napi rutin hiánya komoly stressz forrás lehet számukra.

–          Testüket már ismerik, de ismereteik korlátozottak, ezért nem értik a helyzetet.

–          Félnek a fájdalomtól és a különböző vizsgálatoktól.

–          Legtöbbször azt hiszik, valami rosszat tettek, és büntetésből vannak kórházban.

doktorneni

6 és 12 éves kor között:

–          A gyerekeket zavarja az otthon, az iskola és a barátok hiánya.

–          Már értik, hogy miért vannak kórházban, de a helyzettel nem mindig tudnak megbékélni.

–          Félnek a vizsgálatoktól, a fájdalomtól

12 év felett:

–          Az otthon és a barátok hiánya zavarja őket leginkább.

–          Számukra az intim szférájuk nagyon fontos, így zavarja őket ennek hiánya.

–          Testükhöz való viszonyuk indiferens, nem szívesen beszélnek panaszaikról, fájdalmaikról sem.

–          Tisztában vannak betegségükkel és annak esetleges hosszú távú hatásaival, amely újabb súlyként nehezedhet rájuk.

Mit tehet a szülő?

meseolvasasA szülő – természetesen a gyerek életkorának megfelelően – tehet azért, hogy a fenti szorongások, frusztrációk szűnjenek.

–          Lehetőség szerint próbálja meg felkészíteni a gyereket a kórházi tartózkodásra.

–          Igyekezzen minél több időt tölteni a gyerekkel!

–          Ne felejtse el, hogy ő mutat példát. Természetes, hogy feszült és aggódik, de ne ragassza át aggodalmát gyermekére!

–          Beszélgessen minél többet a gyermekkel! Az őszinte válaszokkal csökkenthető a bizonytalanság és ezzel a gyermek félelme!

–          Vigye be a kicsi kedvenc tárgyait, játékait, mesekönyveit a kórházba, ezzel csökkenthető az otthon hiánya, kellemesebbé tehető a rideg kórházi környezet!

–          A kórházi lét monotonitásának ellensúlyozására próbáljon bevonni más családtagokat is a gyerek felügyeletébe. Időnként vigye el hozzá a legjobb barátait látogatóba.

–          Játékokkal, mesékkel, mondókákkal próbálja meg elterelni a gyerek figyelmét.

A K&H gyógyvarázs mesedoktorai mesemondással igyekeznek hozzájárulni a kórházban fekvő gyerekek lelki gyógyulásához. A mesedoktorok tolmácsolásában több mint 5000 mese hangzott el tavaly augusztus óta a kórházakban.

„A mesemondásért, a látogatásért mind a szülők, mind a gyerekek hálásak. Az előbbi örül, hogy néhány percre felállhat az ágy mellől, elmehet a büfébe, vagy egyszerűen csak magára maradhat gondolataival. Az utóbbi pedig élvezi a látogató jelenlétét, hagyja magát elvezetni a mesék világába, és jó esetben ő is megosztja a meseolvasóval saját kedvenc történeteit” – mondja Horváth Magyary Nóra. – „Bízunk benne, hogy mesedoktoraink révén mi is hozzájárulhatunk a kórházban fekvő kis betegek félelmeinek csökkentéséhez, és ha csak néhány percre is, de mosolyt csalhatunk arcukra.”

Forrás: