Hamarosan kicsengetnek, ilyen lesz az idei vakáció 2018-05-27 Blog, Iskolatáska Megosztás: Tweet Az idei évben elsősorban a programozó és a katonai táborokat keresik a szülők és gyerekek! Az árak a tavalyi évhez képest valamelyest emelkedtek, a legdrágább táborok több mint negyedmillió forintba, a legolcsóbbak kevesebb mint tízezer forintba kerülnek. Íme, a Táborfigyelő gyerektábor-összehasonlító portál adatai a 2018-as táborszezonról! 2018 a táborbumm éve, ennyi tábor közül még soha nem választhattak szülők és csemetéik. A Táborfigyelő gyerektábor-összehasonlító portálon jelenleg több mint 1100 táborturnus érhető el, így a rendkívül bő választék már-már megnehezíti a táborválasztást a szülőknek. „Elkészítettük egy segédletet a szülőknek, ami igazán jó iránytű a táborkeresésben. Ez a mankó a Táboros szakmai minimumprogram, ami tartalmazza, hogy milyen jellemzők szerint válasszunk jól biztonságos és élménydús vakációs lehetőséget gyermekünknek ” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője. A Táboros szakmai minimumprogram érinti a táborfelügyelők, a táborok tematikája, a szabadidős programok, a korosztályi bontás, a szállások minősége, az étkezés témakörét, de kitér az okoseszközök használatára is, így minden tábort kereső szülőnek nem csak ajánlott, de kötelező olvasmány is egyben! A programozó és a katonai tábor a nyerő A legtöbben informatikai és programozó táborokat keresnek, míg a katonai és military táborok népszerűsége is rekordokat dönt, és holtversenyben az idegen nyelvi táborokkal a második legnépszerűbb témaként jelennek meg! Ezen tábortípusokat követik a sport- és kalandtáborok, valamint a képességfejlesztő táborok. Táborok területi eloszlása A mai gyermekeknek nagyon pörgős, élménygazdag és programdús táborokra van szüksége, aminek a strandolás csak egy szelete lehet. Emiatt megszűnt az a fókusz és koncentráció, ami a táborok földrajzi elhelyezkedését elsősorban a Balaton, vagy a Velencei-tó köré összpontosította. Az idei esztendőre országosan bárhol lehet kiváló vakációs lehetőségeket találni, viszont Veszprém, Bács-Kiskun és Pest megyék valamelyest kiemelkednek a sorból, ezen helyszíneken táboroznak a legtöbben. Tábortípusok és legnépszerűbb időszakok Az idei esztendőben a táborozó gyermekek száma rekordot fog dönteni, több mint 200 ezer csemete fogja a vakáció legalább egy hetét gyermektáborban tölteni. A növekedés mind a két tábortípust érinti, de valamelyest nagyobb mértékben a napközis táborokat. Ennek következtében megfordult az elmúlt évek trendje, és idén először többen nyaralnak napközis táborban, mint ott alvósban. A gyerekek elsősorban a július hónap heteit töltik táborban, de sokan már a szünidő kezdetén is táboroznak. Az augusztus hónap sokaknál a családi nyaralások időszaka, így ekkor a táborozó gyerekek száma valamelyest csökken. Táborárak alakulása A táborárakban minimális növekedés várható az idei nyárra, egy ott alvós tábor átlagára 46 000 forint körül lesz, míg egy napközis tábor esetében 30 000 forintos költséggel számolhatnak a szülők. A szórás mindkét tábortípus esetében hatalmas a díjakat tekintve. A Táborfigyelőn elérhető táborok közül a legolcsóbb ott alvós tábor 8 220 forintba kerül, míg a legdrágábbért 259 000 forintot kell fizetnie a szülőknek. A napközis táborok esetében ugyanez az intervallum 15 000 – 84 900 forint között mozog. Forrás: https://napidoktor.hu/index