Mondtam már, hogy ne! – 5 praktikus módszer a vegyszerek kiváltására

Egészségügyi és környezetvédelmi szakemberek összegyűjtötték az öt legjobb módszert arra, hogyan óvhatják meg a szülők gyermekeiket a mérgező vegyszerektől a házban és a ház körül.

Így csökkenthetjük otthonunkban a vegyszerek mennyiségét

A Kanadai Partnerség a Gyermekegészségügyért és a Környezetvédelemért (CPCHE) szakértői a házi por szabályozását, a kevésbé toxikus, illatmentes tisztítószereket, a rendkívül óvatosan végzett felújítást, a bizonyos típusú műanyagok kerülését és a kevés higanyt tartalmazó halfajták fogyasztását tartják az öt legfontosabb intézkedésnek, amelyekkel csökkenteni lehet a gyermekek egészségét károsító gyakori toxikus behatások mértékét.

Erica Phipps, a szervezet igazgatója szerint ha a szülők ezen az öt területen megteszik a szükséges intézkedéseket, jelentős mértékben csökkenthetik a méreganyagok behatását gyermekeikre – ráadásul még pénzt is megtakaríthatnak.

1) Portalanítás

Az ajánlott tevékenységek listáján a gyakori porszívózás, felmosás illetve nedves ruhával végzett portörlés áll az első helyen. A házi por az olyan méreganyagok behatásának fő forrása, mint például az ólom vagy a higany, amelyek már kis mennyiségben is károsíthatják a fejlődő agyat. A legsérülékenyebb időszak a magzati kor, ezért a várandós édesanyáknak különös figyelmet kell fordítaniuk környezetükre.

takaritas

2) Környezetvédő takarítás

A méreganyagok behatását (és a költségeket) azzal is csökkenteni lehet a háztartásban, hogy a szülők egyszerűbb, nem mérgező tisztítószerekre váltanak. A szódabikarbóna és az ecet hatékony súroló- és tisztítószerek lehetnek, és a légfrissítők illetve illatos mosószerek mellőzésével csökkenthetjük a gyermekeket érő toxikus behatások mértékét.

3) Megfelelő házfelújítás

Lakásfelújításkor oda kell figyelni arra, hogy a terhes nők és a gyermekek maradjanak távol a felújítás alatt álló területektől, hogy ne kerüljenek kapcsolatba a méreganyagokkal teli porral és a festékekből, ragasztókból és tömítőanyagokból származó toxikus gőzökkel. A felújítandó területet nejlonnal hermetikusan el kell zárni a ház többi részétől.

4) Óvatosan a műanyagokkal!

A szülőknek nagyon meg kell válogatniuk, milyen műanyagokat használnak a háztartásban, különösen az élelmiszerek tárolásával és felszolgálásával kapcsolatban. A szakértők szerint még a„mikrózható” feliratú műanyagedényeket sem szabad a mikrohullámú sütőben használni, mivel a vegyi anyagok átkerülhetnek az élelmiszerekbe.

lazac_hal_zoldsegek_egeszseges_taplalkozas

5) Biztonságosabb halak

A nehézfém-mérgezés elkerülése érdekében válasszunk olyan halfajtákat, amelyek kevés higanyt tartalmazhatnak. Ilyen például az atlanti makréla, a hering, a szivárványos pisztráng, a friss vagy konzerv lazac és a tilápia.

Forrás: https://napidoktor.hu/index