Kövérekkel kegyetlenek a gyerekek!

A gyerekek főleg akkor ítélik meg keményen a másikat bizonyos előnytelen tulajdonságai miatt, ha úgy gondolják, hogy társuk maga tehet róla.

A kutatásba 137 gyereket vontak be, akik az általános iskola harmadik-nyolcadik osztályába jártak. Kitalált fiúkról kellett véleményt mondaniuk, akik mindegyikének volt valamilyen hiányossága: rosszul tanult, gyengén sportolt, szélsőségesen elhízott, agresszív vagy félénk volt, esetleg valamilyen viselkedésproblémával, hiperaktivitással küzdött. A Kansas Állami Egyetem kutatói valóságosnak állították be a fiúkat, és arra is kitértek, hogy tettek-e bármilyen erőfeszítést, hogy helyzetükön javítsanak, és ha igen, milyen sikerrel.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek azokat a társukat ítélték meg a legkeményebben, aki – meggyőződésük szerint – maga tehetett a hiányosságáról. Legkevésbé az elhízást és az agresszivitást tolerálták, őket gúnyolták ki leggyakrabban, és nekik voltak hajlandóak legritkábban segíteni. Mindezt azzal magyarázták, hogy az érintettnek meglenne a lehetősége, hogy változtasson.

3xg6dg12

A lányok általában elnézőbbnek bizonyultak a hibák iránt, mint a fiúk, ám az erőszakot és a túlsúlyt ők is elítélték. Jó hír azonban, hogy a gyerekek értékelik a változásra való hajlandóságot.

„Ha azt látják, hogy társuk meg szeretne változni, máris pozitívabban viszonyulnak hozzá. Nagyra becsülik azt, akinek sikerül a változás, ám már a puszta próbálkozást is értékelik” – mondta el a tanulmány szerzője, Mark Barnett pszichológus.

A cikk a Journal of Genetic Psychology című lap soron következő számában jelenik meg.

Forrás: