Szájszárazság, fogproblémák? – Cukorbetegség is okozhatja!

A 2-es típus cukorbetegség alattomos kór, hiszen gyakran semmilyen tünetet nem okoz, csak akkor, ha már valamilyen szövődmény fellépett.

Ilyenek lehetnek pl. a szájüregi problémák. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa azokat a panaszokat ismerteti, melyek diabéteszre hívhatják fel a figyelmet.

A diabétesz jellemző tünetei közé tartozik a szájszárazság, a csökkent nyáltermelés és a gyakori az ínyduzzanat, melyek következtében a száj nyálkahártyája fokozott kockázatnak van kitéve a különböző fertőzésekkel szemben. 

A magasabb vércukorszint miatt ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, a káros mikroorganizmusok gyorsabban szaporodnak el.  Ekkor nemcsak a vér, hanem a nyál cukortartalma is megnő, ami fokozottan hajlamosít a fogszuvasodásra, különböző fog, fogágy betegségek és szájnyálkahártya-elváltozásokra. A magas vércukorszint ráadásul lassítja a sebgyógyulást és a csontosodás is zavart szenved. Éppen ezért fontos, hogy a cukorbetegségben szenvedők rendszeresen, lehetőleg fél évente járjanak fogászati szűrésre!

Szájszárazság

A cukorbetegek sokszor tapasztalhatnak szájszárazságot, kevesebb nyáltermelést. Ennek oka többrétű lehet: okozhatja pl. a fokozottabb folyadékvesztés, dehidratáció, a diabétesz miatt fellépő veseelégtelenség, hiperglikémia, de akár gyógyszer mellékhatása is lehet! A szájszárazság nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is, hiszen ezáltal nő a fertőzésveszély, mivel a nyál segít megelőzni a káros mikroorganizmusok elszaporodását, tisztán tartja a szájüreget, semlegesíti a savakat. Ráadásul ekkor könnyebben berepedezhetnek az ajkak, a száj szélei is, mely igencsak fájdalmas érzés!

Fogíny/fogágy gyulladás

Nem ritka, amikor visszatérő fogíny-vagy fogágy gyulladás hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre. A magas vércukorszint – ahogy már említettük- kedvez a kórokozók elszaporodásának, ami miatt gyulladás alakulhat ki. Ennek tünetei a vörös íny, fájdalom/érzékenység, gyakori fogínyvérzés, szájszag.

Gombás és egyéb fertőzések

“A fertőzések nem csak a fogakat/fogínyt érinthetik, de lényegében bármit, így a szájüreg egyéb részét is, ezért gyakoribb a cukorbetegeknél az afta és a szájpenész is. Ráadásul a kialakult sérülések is nehezebben gyógyulnak be, így egy-egy probléma akár krónikussá is válhat! A fertőzésekre leginkább azok figyeljenek, akik amellett, hogy diabétesszel küzdenek, fogprotézist is viselnek, hiszen, ha rosszul tisztítja, az még nagyobb mértékben növeli a fertőzésveszélyt” – mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Fogak elvesztése

Legsúlyosabb esetben a cukorbetegség a fog(ak) elvesztését is okozhatja, hiszen egy súlyos gyulladás, fogínysorvadás, csontpusztulás következtében a fogak meglazulnak, majd kiesnek.

Ezeket tegye a fogai egészségéért

  • megfelelő kezeléssel tartsa kordában vércukorszintjét
  • fontos az étrend: dietetikus által előírt szénhidrátszegény, vitamindús, rostban gazdag étrendet kövessen
  • félévente járjon fogászati szűrésre
  • rendszeresen szabaduljon meg a fogkőtől
  • használjon fogmosás után fogselymet
  • megfelelően tisztítsa fogait

Forrás: https://napidoktor.hu/index