Lefogysz és meghalsz…

Egy új tanulmány szerint az étkezési zavarokkal küzdő embereknek – különösen az anorexia nervosásoknak magasabb a halálozási kockázatuk.

Angol kutatók 36, angol nyelven íródott tanulmányt elemeztek a 2006. január és 2010. szeptember közti időszakból. A munkák az anorexia nervosával, a bulimiával és egyéb, meg nem jelölt étkezési zavarral foglalkoztak.

Az anorexiások tévesen ítélik magukat kövérnek, így megtagadják maguktól az ételt. A bulimiások falásrohamoktól szenvednek, melyet követően meghánytatják magukat, vagy hashajtókat vesznek be. A tanulmányokban összesen 17 272 beteg adata szerepelt, közülük 755-en haltak meg. A metaanalízisből kiderült, hogy évente 1 000 főre 5,1 haláleset jutott az anorexiások körében (ebből 1,3 öngyilkosság), a bulimiásoknál 1,7, a többi beteg között pedig 3,3.

aakw99hr1

A standardizált halálozási arány (az aktuális halálesetek száma a várható halálesetek számához viszonyítva) 5,86 volt az anorexiás betegeknél, 1,93 a bulimiásoknál és 1,92 az egyéb kategóriában. A tizenéves koruk végén, húszas évek elején járó anorexiások között magasabb volt a halálozási arány, mint a fiatalabb és idősebb betegek körében, erről számolt be Jon Arcelus munkatársaival együtt a Leicester Általános Kórházból. A tanulmány az Archives of General Psychiatry júliusi számában jelent meg.

A szerzők megjegyezték, hogy bár néhány haláleset más okoknak tulajdonítható, többen halnak meg étkezési zavar – különösen anorexia – miatt, mint skizofrénia vagy depresszió következtében. Több kutatás szükséges a kockázatnövelő faktorok beazonosítása érdekében.

Forrás:

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.