Az őszülés nem korkérdés

“Aki sokat gondolkozik, hamar megőszül”- mondják. Akkor egy hófehér fejtetőnek nem kellene szégyellnie, hogy annyira okos.

Az őszülés teljesen természetes, megállíthatatlan folyamat, amely mindkét nemet érinti és nem csak éveink számára, hanem életünk minőségére is utal. Legyünk hát büszkék arra, hogy megérhetjük az ősz tincsek előbukkanását.

Hiúságlegyező hajfesték

Az ősz haj presztízs-teremtő: egy nagymama addig nem is lehet igazi "nagyi", amíg nincsenek ősz hajszálai. De a férfiak sem panaszkodhatnak: számukra ott a tisztes, őszes halánték és az úrias, "nagyobb hossz esetén télapóra emlékeztető" hófehér szakáll, bajusz.

A haj lényegében nem más, mint a fejünket borító szőrzet. Igazából az első, ami sarjadásnak indul születésünk előtt – sőt, egyeseknél már előtte. De sajnos előbb veszti el eredeti színét, mint a többi testszőrzet.

Egyes esetekben hajunk nem kifehéredik, hanem inkább sárgás színt ölt. Ennek csak egyik oka környezetük szennyezettsége. A másik lehet az elfogyasztott cigaretta mennyiség. Illetve a szőkék esetében a hajban több a vas és magasabb a kéntartalom ? ezek pedig nem fehéredést, hanem sárgulást idézhetnek elő.

Ne tépd ki!

Az ősz hajat tegyük tépés-tiltó listára. Kezdetben úgyis ritkán látott vendég lesz, igazából veszélyeztetett faj – bár később könyörtelen fej-uralmi terveit babusgatva fogja kiirtani barna, vörös, fekete, vagy egyéb színű fajtársait és kérhetetlenül átveszi helyüket.

Igazából az ősz hajszál kialakulása a haj festékanyagán, a melaninon kérhető számon. Amikor termelése érezhetően, és később még láthatóan is csökken, a hajszálba már nem festékanyagok, hanem légbuborékok szállítódnak. Ez a folyamat, ami kiváltja a haj őszülését.

idos-ferfi4

Amennyiben az ősz hajszálakat kitépjük, lehetséges, hogy végérvényesen szegényebbé tesszük hajkoronánkat. Később magától is ritkulni kezd, így ha lehet, ne segítkezzünk ebben még mi is. Az ősz hajszál ugyanolyan egészséges, mint társai, csupán a színanyaga nem termelődik rendesen. Ha kihúzzuk, csupán ugyan olyan fehér hajszál fog visszanőni helyette. Legrosszabb esetben nem pótlódik az eltávolított hajszál.

Okok

Az emberi testszőrzet őszülését nem tekinthetjük korkérdésnek. Értelemszerűen a legnagyobb behatással az életkor bír, azonban ezen kívül a modern orvostudomány felmutat pszichés és az egészség megromlásával kapcsolatos okokat is.

Frizuránkkal úgy érezzük, hogy jobban kifejezzük magunkat. Fiatalok esetében a hajszín megváltoztatása ugyanebből az okból történik, azonban az idősebb korosztály sokkal inkább eltitkolni akarja megfakult hajszínét.

A babona szerint a haj kifehéredése azt mutatja, hogy milyen közel járunk a halálhoz. Ezért is lesz időnként irodalmi és ritka esetben filmes fogás, ha hirtelen megőszül a haj.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.