Ősz hajszálakra: Gyümölcs!

Még mindig a tudományos-fantasztikus témába tartozik az öregedés visszafordítása. A tudósok azonban már magabiztosan állítják, hogy meg tudják állítani a hajszálak őszülését.

A párizsi központú L’Oreal szerint a hajszálak őszülése megelőzhető egy gyümölcskivonatot tartalmazó tablettával, mely négy éven belül piacra is kerülhet. Több mint egy évtizeden át folyt a kutatómunka a neves cég laboratóriumaiban. A kozmetikumipar óriása reméli, hogy ezzel elnyeri a nagyjából 13 milliárd dolláros (kb. 2 900 milliárd forint) hajfestési ágazat vezető helyét.

Bruno Bernard, a cég hajbiológiai részlegének vezetője elmondta: „Bombabiztos módszer van a kezünkben, és úgy véljük, a nők mellett a férfiak is élni fognak a lehetőséggel.”

cmmpg4di

A kutatócsoport szaklapokban publikált, melyekben a szakemberek elmagyarázták, hogy a triozinázhoz kapcsolódó 2-es fehérje (TRP-2) hiánya miként eredményezi a haj pigmentsejtjeinek pusztulását. A TRP-2-t utánzó szintetikus gyógyszer helyett – melyhez kiterjedt klinikai kísérletekre lett volna szükség – olyan természetes alapanyagot kerestek, melyekkel az emberi szervezet már érintkezésbe lépett, és meg is találták egy bizonyos gyümölcsben. A másik jó hír pedig az, hogy valószínűleg nem is lesz drága.

Jelenleg önkéntesek bevonásával zajlanak a biztonsági kísérletek világszerte, de a L’Oreal elismerte, hogy a valódi hatékonyságot csak az bizonyítja majd, ha legalább tíz évig a piacon marad, mivel az őszülés elég lassú folyamat.

A részleteket csak az ötévente megrendezett Nemzetközi Vizsgálati Dermatológia gyűlésén fedik majd fel, 2013 májusában.

Forrás: